Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Húsz éve a katonai felsőoktatás szolgálatában

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. május 29. 6:44

A Királyi Logisztikai Csapatok Védelmi Logisztikai Iskolája, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (NKE HHK) közös szervezésében idén harmincnyolcadik alkalommal rendezték meg a MAGLITE elnevezésű Többnemzeti Összhaderőnemi Logisztikai Kiképzést.

A törzsmunka során szerzett tapasztalatokkal rendelkező szakemberek számára ismert tény, hogy a törzs irányítása, a döntések előkészítése és az együttműködés megszervezése mind-mind olyan feladat, amelyeket békeidőszakban szervezett törzsvezetési gyakorlatokon, illetve kiképzési foglalkozásokon lehet elsajátítani. E gyakorlatok lehetőséget adnak az esetleges valós helyzetek hozzávetőlegesen pontos szimulálására, ezért kiválóan alkalmasak az elméletben megszerzett ismeretek begyakorlására és készség szintre emelésére.

1596014179

Az idei kiképzésen – a britek, a franciák és a csehek mellett – az NKE HHK Műveleti Logisztikai Tanszékén MSc képzési formában tanulmányokat folytató tisztek vettek részt. A többnemzeti logisztikai törzsek egy fiktív humanitárius válság és katasztrófa sújtotta övezetben végrehajtásra tervezett összhaderőnemi logisztikai művelet hadműveleti szintű előkészítését hajtották végre. A kiképzés során kidolgozott cselekvési változataikat  jelentették az Összhaderőnemi Műveleti Főnök szerepkörében jelenlévő Steve Shirley dandártábornoknak, a brit Védelmi Logisztikai, Rendészeti és Igazgatási Iskola parancsnokának.

A jelentések meghallgatását követően – a szokásokkal ellentétben – még nem zárult le a közös kiképzés, mivel idén ünnepelték a MAGLITE program fennállásának 20. évfordulóját. Az évforduló tiszteletére rendezett emlékülésen részt vettek mindazok, akik az 1996-os indulástól kezdve munkájukkal hozzájárultak a gyakorlat fejlődéséhez és sikeréhez.
Az emlékülés részeként a MAGLITE elmúlt húsz évét dr. Venekei József alezredes – aki kiképzésvezetőként személyesen is hozzájárult a gyakorlat fejlődéséhez és sikeréhez – foglalta össze egy előadásban.

A visszaemlékezések sorát Pataki Zsolt ezredes, az MH Logisztikai Központ Logisztikai Műveleti és Tervezési Osztály vezetője folytatta, aki a MAGLITE kiképzés végrehajtása során szerzett személyes
benyomásait osztotta meg a jelenlévőkkel. 

1596014179

Az ünnepi megemlékezés zárásaként dr. Boldizsár Gábor ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja emléktárgyat adott át Steve Shirley dandártábornoknak, prof. dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredesnek, prof. dr. Szabó Miklós nyugállományú altábornagynak,
Dobó Péter nyugállományú vezérőrnagynak, dr. Pogácsás Imre dandártábornoknak, dr. Keszthelyi Gyula nyugállományú dandártábornoknak, Pataki Zsolt ezredesnek, prof. dr. Báthy Sándor nyugállományú ezredesnek, valamint dr. Réger Béla nyugállományú alezredesnek.

Fotó: Szilágyi Dénes