Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Huszáregyenruhában az attasébálon

Szöveg: Bodoróczkiné Bazsika Brigitta százados |  2015. március 31. 21:58

Berlinben, a Visegrádi négyek által megrendezett 2015. évi katonaiattasé-bálon, illetve a berlini magyar nagykövetség március 15-ei megemlékezésén vett részt Herczeg László másodéves honvéd tisztjelölt.

A Ludovika Zászlóalj honvéd tisztjelöltjei aktívan vesznek részt a hagyományok ápolásában. Ennek köszönhető, hogy minden év márciusában a Honvéd Zrínyi Sportegyesület Katonai Lovas Szakosztályának egyik tagja − aki a zászlóalj honvéd tisztjelöltje − részt vehet a berlini katonaiattasé-bálon.

1595990466

Az idei évben Herczeg László másodéves honvéd tisztjelölt mutatkozhatott be ezen a jeles eseményen.
A rendezvényeken a leendő katonatiszt mellett a MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál szolgálatot teljesítő Varga Zoltán zászlós vett részt. A hagyományoknak megfelelően a Honvéd Zrínyi Sportegyesület Katonai Lovas Szakosztály által biztosított, I. Ferdinánd korabeli huszárruha korhű másolataiban jelentek meg. A huszáröltözet viselésének szabályait és a helyes magatartással kapcsolatos tudnivalókat Sándor Zsolt őrnagy, a szakosztály vezetője osztotta meg a rendezvényen részt vevőkkel.

„Március 14-én este részt vettünk Berlinben, a Ritz Hotelben megrendezett bálon, ahol nyolcvan ország katonai attaséit fogadtuk a Visegrádi Szerződés többi országából érkezett hagyományőrzőkkel együtt. 
Ezt követően a követség ’48-as megemlékezésére voltunk hivatalosak, amelyen Hende Csaba honvédelmi miniszter is részt vett. A miniszter úr beszédében rólunk is említést tett" – mesélt élményeiről Herczeg László.

1595990467