Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A kanadai parlament megszavazta a részvételt a szíriai légicsapásokban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 31. 23:00

Az ottawai parlament helyi idő szerint március 30-án, hétfő este megszavazta, hogy a kanadai haderő részt vegyen az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista szervezet szíriai állásai elleni légicsapásokban.

Stephen Harper konzervatív miniszterelnök kormánya a múlt héten kérte a parlamentet, hogy Irak mellett Szíriára is terjessze ki Kanada részvételét az Iszlám Állam állásait támadó katonai szövetségben, és egy évvel – 2016. március 30-ig – hosszabbítsa meg a részvétel időtartamát.

Az indítványt 142 képviselő támogatta, az ellenzék 129 képviselője pedig ellenezte. A baloldali Új Demokrata Párt és a Liberális Párt – az erőszak kiszélesedésétől tartva – hevesen bírálta a szíriai légicsapásokat a parlament alsóházában.

A szavazás után a kormányfő üdvözölte a kanadai katonák mandátumának meghosszabbítását, hangsúlyozva, hogy „továbbra is fennáll az IÁ jelentette fenyegetés" annak ellenére, hogy a szövetségeseknek sikerült megállítani a dzsihadisták előrenyomulását".

„Nem maradhatunk tétlenek, amikor az IÁ továbbra is Kanada elleni terrorcselekményekre szólít fel, ( ) és azt sem engedhetjük, hogy Szíriában találjon menedéket" – tette hozzá Stephen Harper a szíriai légicsapások szükségességét indokolva.

Míg az iraki légicsapásokat a bagdadi kormány jóváhagyásával hajtják végre, a szíriaiakhoz nem kérték ki Bassár el-Aszad elnök hozzájárulását.

Kanada tavaly október 7-én csatlakozott az Egyesült Államok által vezetett katonai szövetséghez, és hat F-18 típusú vadászgépet, két Aurora felderítő, valamint egy légi utántöltő és két szállítógépet vonultatott fel a térségben. Mintegy hatszáz, logisztikai támogató feladatot ellátó kanadai katona állomásozik Kuvaitban.