Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Válságos állapotban került kórháza Branimir Glavas

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 31. 23:59

Válságos állapotban került kórházba a börtönben több mint három hete éhségsztrájkot folytató Branimir Glavas háborús bűnökkel vádolt volt horvát tábornok – közölte a Vecernji List horvát napilap március 31-én, kedden.

A lap szerint Glavas 20 kilót fogyott, és továbbra is elutasítja az ételt, a gyógyszereket és az infúziót. Az orvosoknak megengedte ugyan, hogy megvizsgálják, de semmilyen segítséget nem hajlandó elfogadni. Pártársai, a Szlavónia és Baranya Horvát Demokratikus Szövetség (HDSSB) tagjai szerint Glavas a 26 napja tartó éhségsztrájk miatt életveszélyes állapotba került – írta a lap.

A horvát alkotmánybíróság januárban érvénytelenítette Glavas nyolcéves börtönbüntetését, amelyet a horvát legfelsőbb bíróság szabott ki rá háborús bűncselekményekért. A taláros testület perújrafelvételt rendelt el. Néhány héttel szabadlábra helyezése után – március elején – a legfelsőbb bíróság elrendelte a volt tábornok újbóli letartóztatását, Glavas pedig éhségsztrájkba kezdett.

A bíróság hétfőn 2016. május 5-ig meghosszabbította Branimir Glavas vizsgálati fogságát. Ügyvédei most azt kérik, egészségügyi állapota miatt engedjék szabadon.

A volt tábornok Eszék védelmét irányította a horvátországi háborúban, s a helyi média szerint „élet és halál ura" volt a Dráva-parti városban. A vádak szerint 1991-ben félkatonai alakulatot szervezett Eszéken, és szerbek elrablására, megkínzására, meggyilkolására adott parancsot alárendeltjeinek.