Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ideiglenes parancsnokváltás a tűzszerész és hadihajós ezrednél

Szöveg: dr. Markovics Zita főhadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2020. február 13. 12:01

Hamarosan afganisztáni külszolgálatra indul Szilágyi Zsolt Lajos ezredes, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka. A budapesti Irinyi János laktanyában tartott ünnepélyes ezredparancsnoki átadás-átvételen Takács Attila dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága szárazföldi haderőnemi szemlélője is részt vett.

1596076039

„Azt várom el önöktől, hogy az elkövetkezendő átmeneti időszakban olyan sikeresen működjenek együtt megbízott parancsnokukkal, ahogyan eddig tették Szilágyi ezredes úrral" – mondta Takács Attila dandártábornok, aki biztosította az alakulat katonáit a honvédség vezetésének támogatásáról, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program folytatásáról.

Szilágyi Zsolt Lajos ezredes közel huszonhét éve szolgál az alakulatnál, elmondása szerint nyugodt szívvel bízza a katonákat és honvédelmi alkalmazottakat az átvevő parancsnokra, hiszen az elmúlt két év alatt igazi csapattá alakult vezetésével az ezred. Az ezredes – visszatérte után – az Afganisztánban szerzett tapasztalatait az ezred szolgálatába szeretné állítani a jövőben, beszédében reményét fejezte ki, hogy hazatérve kamatoztatni tudja az ottani vezetői tevékenysége során szerzett ismereteit, s az alakulat a közös munka során még sikeresebb lesz.

1596076039

Az eddig parancsnok helyettesi feladatokat ellátó Bagi Szilárd alezredes több mint másfél évtizeddel ezelőtt lépte át először az Irinyi laktanya kapuját. Válaszbeszédében megtiszteltetésnek nevezte, hogy katonai pályafutása alatt eljuthatott eddig. „Fiatal hadihajósként nem gondoltam volna, hogy egyszer ennek az alakulatnak a vezetői feladatait fogom ellátni. Tudom, hogy nagyon jól működő csapat van mellettem, kiváló szakemberek segítik a munkámat, ezért nyugodtan veszem át a parancsnoki teendőket, örömömre szolgál, hogy az „anyaalakulatnál" próbálhatom ki vezetői képességeimet."- mondta Bagi Szilárd alezredes, aki február 12-étől irányítja a tűzszerész és hadihajós ezredet.

1596076040