Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Idén is Kőbányai Rendvédelmi Nap

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. augusztus 28. 16:03

Statikus és dinamikus bemutatók, játékos vetélkedők, mentőhelikopter és katonai testnevelés is várja az érdeklődőket a hetedik alkalommal megrendezett Kőbányai Rendvédelmi Napon, augusztus 30-án a tizedik kerületi Óhegy-parkban.

A Kőbányai Rendvédelmi Napot ma már az ország egyik legnagyobb szabású rendészeti nyílt napjaként tartják számon. A szokásokhoz híven idén is színvonalas bemutatók és programok várják az érdeklődőket. A vidám családi napon az MH Ludovika Zászlóalj szervez majd katonai testnevelést a reggeli tornára vágyóknak.

Az állatbarátok örömére a megszokott kutyás bemutató és a lovasparádé idén sem maradhat el. A X. kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság az Országos Mentőszolgálattal és a kőbányai Wolf Polgárőrséggel közösen tart mentési gyakorlatot.

A kicsiket és nagyokat egész nap ügyességi versenyek, játékos vetélkedők várják, miközben egészségügyi szűrésre és önkéntes véradásra is lesz lehetőség. A sátrakban és a kiállítóterületeken a közönség találkozhat a rendvédelmi szervek képviselőivel, megtekintheti eszközeiket.

Koncertekben sem lesz hiány. A színpadon a P.Kabi.Net zenekar szórakoztatja majd a közönséget régi slágerekkel. A P.Kabi.Net zenekar különlegessége, hogy a „frontember" nem más, mint Tóth Béla, Kőbánya nyugállományú rendőrkapitánya. A zárókoncerten Gallusz Niki, a Madách Színház színművésze, valamint Nagy Sándor és Miller Zoltán színészek adnak elő a Készenléti Rendőrség Zenekarának kíséretével.

A rendezvényen a HM Zrínyi Nonprofit Kft. munkatársai is részt vesznek a médiakamionnal, a repülőgép-szimulátorral, illetve a lézeres légpuskával. Mindezek mellett a Zrínyi Kiadó legújabb kiadványait is megvásárolhatják az érdeklődők.

1595977813

(Archív felvételünk a tavalyi rendezvényen készült.)