Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Idén is megrendezték a tüzérlövésszaki versenyt

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. november 28. 14:19

Hagyományokhoz híven idén is megrendezték a Magyar Honvédség szintű tüzérlövésszaki versenyt Várpalotán. A megmérettetésen a Magyar Honvédség alakulatainak tüzér végzettségű, illetve tüzér beosztásban dolgozó katonái mérik össze tudásukat a Baglyas-2 tűzvezető szimulációs rendszeren.

A versenyt a főszervező, dr. Szabó Tibor alezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi- és Honvédtisztképző Kar (NKE HHK) Műveleti Támogató Tanszékének vezetője nyitotta meg. A szervezők bemutatták a szimulációs rendszert, aminek célja, hogy olyan környezetet teremtsen, ahol az elsajátított tüzér szakismereteket és egyéni kreatív ötleteket a végrehajtók szabadon alkalmazhassák.

1596023793

A versenyző csapatok egy hat lövegből álló D-20 ágyútarackos üteget, valamint három tűztámogató és tűzmegfigyelő csoportot irányítottak. E harcrendi elemeknek az elhelyezkedését és a paramétereit önállóan határozták meg. A térben lévő többi alegység – a célok – helye kezdetben rögzített volt, majd meghatározott időközönként manővereket hajtottak végre. A programban megtalálható meteorológiai és ballisztikai jellemzők biztosították, hogy a megszerzett ismereteket alkalmazni kelljen.
Egy mérkőzés akkor ért véget, ha az ellenfél tüzérütege megsemmisült – harcképessége 50 százalék alá esett, azaz három lövege harcképtelenné vált -; lejárt a feladatra meghatározott 90 perces idő; a versenyfelügyelő olyan szabálytalanságot észlelt, amiért a csapatot ki kellett zárni; vagy valamelyik fél feladta a küzdelmet.

Az idei versenyen hat csapat vett részt: három az MH 25. Klapka György Lövészdandártól, egy az MH 5. Bocskai István Lövészdandártól, kettő pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tüzér szakirányáról.

A szoros verseny végén a dobogó mindhárom fokára az MH 25. Klapka György Lövészdandár csapatai állhattak fel. Az első helyen végzett a a 101. Tüzérosztály 2. számú csapata (parancsnoka Kapocsi Márton hadnagy), második lett  a 101. Tüzérosztály 1. számú csapata (parancsnoka Kapás Viktor István hadnagy), a „bronzérmet" pedig a 36. Páncéltörő Rakétaosztály csapata (parancsnok Galicz Mihály főhadnagy) szerezte meg. A negyedik helyen az NKE 2. számú csapata (parancsnok Hekeli József honvéd tisztjelölt), az ötödiken az NKE HHK 1. számú csapata (parancsnok Bánki Szabolcs honvéd tisztjelölt), a hatodikon pedig az MH. 5. Bocskai István Lövészdandár csapata (parancsnoka Ferenczi Szabolcs százados) végzett.

A versenyen három különdíjat is kiosztottak. A „legkevesebb lőszer-felhasználással elért győzelemért" járó díjat a Bocskai dandár csapata szerezte meg, az „egy mérkőzésen legtöbb célt pusztító csapat" a 101. Tüzérosztály 2. számú csapata lett, a „leggyorsabb győzelemért" járó kupát pedig a 101. Tüzérosztály 1. számú csapata nyerte.  A díjakat december 2-án a komáromi Monostori Erődben rendezett tüzérnapon vehetik át a csapatok.

A versenyrésztvevői megemlékeztek az 1994. július 25-i aknavetőbaleset áldozatairól, amelyben négy katona vesztette életét ketten pedig súlyos sérülést szenvedtek. A résztvevők megkoszorúzták a Kossuth Lajos laktanyában található emlékművet.

1596023793