Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Idős házaspáron segítettek a kaposvári katonák

Szöveg: Bán Nikolett hadnagy |  2014. december 10. 11:02

Hetekkel ezelőtt Benke Alexandra őrvezető, a kaposvári MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred katonája a megyei napilap online felületén egy szívszorító történetre lett figyelmes. Egy idős bácsi végső elkeseredettségében kérte a médián keresztül az emberek segítségét, mert alig 30 ezer forintos nyugdíjából már élelmet sem tud venni kis családjának. A katona elhatározta, segít.

„Ahogy másnap megérkeztem, a laktanyában a körletben elmeséltem a fiúknak, mit olvastam, és egyértelmű volt, hogy megpróbálunk segíteni. Az alakult Nemzeti Támogató Zászlóaljának híradó- és őrszakasza gyűjtést rendezett az újvárfalvai idős házaspárnak. Az adomány tartós élelmiszerből és vegyi áruból állt" − mondta Benke Alexandra.

1595984157

Hozzátette: amikor elvitték az adományokat a házaspárnak, „a bácsi és a néni nem sokat beszélt. Könnyeikkel küszködtek és meghatódva fogadták a jólelkű felajánlást."

„Mi sem jutottunk szóhoz, nehéz volt akármit is mondani. Nagyon örülünk, hogy segíthettünk, bár tudjuk, ez a segítség csak egy kis időre enyhíti az idős házaspár mindennapjait. Reméljük, a mi történetünk másokat is arra ösztönöz majd, hogy ha kicsivel is, de segítsenek azokon, akik rászorulnak" − mesélte a kaposvári alakulat őrvezetője.

1595984157

Fotó: MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred