Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ifjúság a honvédelemben

Szöveg: Ifju Tímea főhadnagy |  2016. április 23. 17:33

Április 20-án, szerdán együttműködési megállapodást írt alá az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) és a Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola (IQ Pont Gimnázium) Egerben.

A megállapodást Vanyur Tibor ezredes, az MH HKNYP parancsnoka és Krekk Mária, az IQ Pont Gimnázium igazgatója írták alá. Az együttműködés elsődleges célja, a honvédelmi nevelés biztosítása a tanintézményben, valamint a Magyar Honvédség és a katonai hivatás népszerűsítése.

1596012358

A hosszú távra szóló együttműködés a fiatalok haza iránti elkötelezettségét erősíti, melynek alapvető célja a honvédelmi ismeretek széles körű oktatása mind elméleti, mind pedig gyakorlati vonatkozásban. Ennek megvalósítására már korábban tett a két szervezet erőfeszítést, hiszen a középiskola 2013-ban felvételt nyert a KatonaSuli-programba, így már a rákövetkező esztendőben megkezdődhetett a katonai alapismeretek tantárgy oktatása. Azóta az iskola folyamatosan képviselteti magát a Magyar Honvédség által rendezett erőpróbákon, a versenyekre való felkészülés érdekében pedig egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a szellemi felkészítés mellett a gyerekek fizikai erőképességének fejlesztésére is. Az iskola és az MH HKNYP egri irodája között évek óta nagyon jó kapcsolat alakult ki, melyet most hivatalosan is megerősítettek a vezetők.

1596012359

A rendezvény hivatalos részét követően Ádám Barnabás ezredes, az MH BHD 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka a Huszárportyáról tartott élménybeszámolót, valamint a Szent Korona történetéről mesélt.

A Különleges Díszelgő Csoport alaki fegyverfogásokat mutatott be, ymelyet a fiatalok ámulattal figyeltek, sőt, a bátrabbak gyakorolhatták a fegyverforgatást. Eleinte kicsit bátortalanul jelentkeztek, aztán később a hölgyek között is akadt jelentkező a díszelgők sorába. A katonai toborzók sátrában kipróbálhatták a fegyver szét- és összeszerelését, sőt a repülőgép-szimulátorral repülhettek párat. Szűcs Antal százados, az egri iroda hadisírgondozással és honvédelmi neveléssel foglalkozó tisztje pedig az önkéntes műveleti tartalékos szolgálatvállalásról tartott előadást a diákoknak.

1596012359

Az IQ Pont Gimnázium „Ifjúság a honvédelemben" elnevezésű programjai mind-mind rendkívül népszerűek voltak a diákok körében az iskola termei zsúfolásig megteltek érdeklődő diákokkal. Reméljük a jövőben kopogtatnak majd a honvédelem kapuján és egyre többen állnak be katonának.

1596012359

Fotó: a szerző felvételei