Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Igazi hazafiakat nevelnek a bátonyterenyei iskolában

Szöveg: honvedelem.hu/nool.hu |  2019. július 12. 21:26

A Salgótarjáni Szakképzési Centrum (SSzC) Fáy András Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tizenöt éve fogadja a rendészeti képzés iránt érdeklődőket. Az oktatók mindent megtesznek azért, hogy a tanterv kötelező anyagát fakultatív programokkal is színesítsék, akár nyáron is.

https://www.nool.hu/kozelet/helyi-kozelet/igazi-hazafiakat-nevelnek-a-batonyterenyei-iskolaban-2741891/

Az intézmény szakgimnáziumi kurzusai között a rendészet és közszolgálat ágazati képzés jelenti az egyik fő irányvonalat. Telekné Telek Mária, a tagintézmény vezetőhelyettese elmondta: már 15 éve készítik fel tanulóikat a rendészeti pályákra.

– Az e területen tanulók a képzés során rendvédelmi – rendőrség, katasztrófavédelem, büntetés-végrehajtás – munkához szükséges ismereteket, valamint speciális gyakorlatot szereznek. Ebben együttműködünk a rendvédelmi szervekkel. A képzés zárásaként rendészet ismeretek érettségi vizsgát tesznek, amely személy- és vagyonvédelmi munkakör betöltésére jogosítja őket, illetve az 5. évfolyamot követően közszolgálati ügyintéző szakképesítést kapnak. Ezzel párhuzamosan növendékeink a katonai pályához is megkapják az alapot a Magyar Honvédség támogatásával a Honvéd Kadét Program keretében, és szívesen választják – hatodik érettségi tárgyként – a 2004-től oktatott katonai alapismereteket, amely célirányosan a katonaság felé tereli őket.

1599206068

Ismerkedés a tájolóval a természetben. Nincs mindenhol térerő, az elektromos eszköz tönkremehet

A képzéshez tartozó tanórákat többnyire szakemberek tartják. Természetesen nevelőtestületünk tagjai is részt vállalnak az oktatásában. Kollégánk, Bögös Tamás maga is tartalékos katona, Matuszkáné Földi Klára a közelmúltban jogosultságot szerzett a katonai alapismeretek tárgy oktatására, valamint Csank István Csaba, volt igazgatónk, szintén a megyei tartalékosok sorait erősíti. Neki köszönhetjük a szaktantermünket – a honvédelmi szobát – is, amelynek bemutatóanyaga főként az ő személyes gyűjteményéből áll – mondta Telekné Telek Mária.

– A tanév során sikeresen megpályáztuk a Honvédelmi Sportszövetség támogatását a Honvéd Kadét Program szabadidős honvédelmi nevelést megvalósító tevékenységekhez. Ennek keretében a szabadidő helyes eltöltését, valamint a kondíció növelését kapcsoltuk hozzá a történelmi hagyományok ápolásához – mondta Telekné Telek Mária.

Hozzátette: büszke arra, hogy minden évben vannak elszánt diákok, akik a rendészeti pályán képzelik el a jövőjüket, és több tanuló – legutóbb két lány – került innen a rendőrségi állományba. A honvédség kötelékében szerződéses katonaként szolgálnak vagy az önkéntes tartalékos rendszer segíti őket a céljaik elérésében.

– Az iskola nagykorú tanulói közül jelenleg is heten erősítik az önkéntes területvédelmi tartalékosok sorait – emelte ki Telekné Telek Mária.

1599206069

Matuszkáné Földi Klára portálunknak kifejtette: a most lezárult projekt remek alkalmat nyújtott pénzigényesebb programok szervezésére, mint például versenyek, illetve történelmi helyszínre szervezett buszos kirándulás.

Bögös Tamás lövészetvezető elmondta: az iskolának ezt a képzésirányt kell követnie, hiszen ez iránt érdeklődnek a gyerekek.

– Folyamatosan keressük, az eszközbeszerzési lehetőségeket is biztosító további pályázati kiírásokat, amelyekkel bővíthetjük az általunk nyújtott lehetőségeket – mondta Bögös Tamás.

Értelmesen telt el a szabadidő

A Honvédelmi Sportszövetség Honvéd Kadét Program szabadidős honvédelmi nevelését megvalósító támogatásának segítségével nem közvetlenül a tanórai anyaghoz kapcsolódó nevelési lehetőségeket tudott biztosítani a tanulók számára. A programok között szerepelt egyebek mellett egy tizenöt kilométeres gyalogtúra, amelynek célja végvári katonák és az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléke előtti tisztelgés volt. Ezen túl a diákok a katonai közelharc fogásaival ismerkedtek, (H)ősök nyomán címmel buszos kiránduláson is részt vehettek, amely alkalmával két történelmi jelentőségű város – Balassagyarmat és Szécsény – emlékhelyeit keresték fel. Megrendezték az I. Fáy Kupát is, a légfegyveres lövészetben két korosztálynak hirdették meg.