Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – 202. adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. április 8. 17:38

„A kereszt útján, gyermekeim, csak az első lépés nehéz. Legnagyobb keresztünk nem maga a kereszt, hanem az, hogy félünk tőle. Nincs meg a bátorságunk, hogy hordozzuk, jóllehet tudjuk, s tapasztaljuk, hogy kikerülni nem lehetséges, utolér bennünket.” Vianney Szent János A kereszt útján című versének gondolatával köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.

Mai adásunkban Szentesi Csaba őrnaggyal, görögkatolikus tábori lelkésszel elmélkedünk az otthonról, a hazaszeretetről. Emellett folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.