Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – 238. adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. január 2. 12:08

„Az Istenbe-olvadó ember számára nincs többé kivánatos és nemkivánatos, nincs többé semmiféle fokozat; mindent végtelenül és kivánság nélkül szeret. Számára minden ugyanegy: minden a Teljes-Változatlan, melyből a számtalan változó jelenség árad. Isten tartalmazza a mindenséget, s a felszabadult lélek Istenben tartalmazza a mindenséget.” Weöres Sándor Istenről szóló gondolataival köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.

A mai adásunk egyfajta visszatekintés a 2017-es esztendőre. Hallják majd Bíró László katolikus tábori püspököt az ünnepekről, a szeretetről, a család egységéről. Felidézzük a katonacsaládok gyermekeinek nyári táborozását. És visszautazunk az időben: első világháborús képeslapokat vizsgálunk; egy kiállítás kapcsán esik szó arról, hogy a katonák hogyan, s miképpen üzentek képeslapokon szeretteiknek a háború borzalmai közepette.