Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – 274. adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. november 4. 17:43

Hangja közismert volt, hiszen nemcsak a Magyar Rádió, hanem a Magyar Televízió számos műsorának volt a készítője. Bőzsöny Ferenc orgánuma megragadta a figyelmünket, szép beszéde sokak számára volt követendő példa. Itt, a Mária Rádióban, az egykori katonalelkész élményeinek tolmácsolójaként Nádasi Alfonz Hadinapló című művének felolvasójaként lett adásról-adásra társunk. Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió egykori főbemondója 88 éves korában hagyott itt bennünket. Nyugodjon békében!

Mai adásunk tartalmából. Bonyhádra látogatunk el – Perczel Mór életútjáról hallanak Markovics Milán Mór százados, tábori lelkész riportjában. Emellett folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.