Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Olaszországba látogatott a vezérkarfőnök

Szöveg: Honvéd Vezérkar |  2018. november 4. 17:55

A Honvéd Vezérkar főnöke és magyar díszelgők is részt vettek november 4-én, vasárnap az olasz haderő napján rendezett ünnepségen Triesztben. A magyar delegáció jelenléte a két ország katonai kapcsolatainak mélyülését jelzi, mely mindkét ország számára közös érdek.

1599195381
Korom Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke – elfogadva Claudio Graziano vezérezredes, a leköszönő olasz vezérkar főnökének meghívását – november 4-én Olaszországba látogatott, az olasz nemzeti egység és hadsereg napja alkalmából. A Triesztben szervezett ünnepségen az olasz fél meghívását elfogadó nemzetek díszelgő katonái is felvonultak: a Magyar Honvédséget az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység 13 katonája képviselte.

1599195382

A rendezvény után Korom Ferenc altábornagy megköszönte Claudio Graziano vezérezredesnek az olasz-magyar katonai kapcsolatok elmélyítése érdekében végzett eddigi munkáját. A leköszönő olasz vezérkarfőnök az Európai Unió Katonai Bizottság elnökeként folytatja nemsokára katonai pályafutását. Olaszországban a nemzeti egység és hadsereg napja csaknem száz évre visszatekintő nemzeti ünnep. Az először 1919. november 4-én tartott ünnepen a Nagy Háború lezárásáról és az ennek során elért olasz egyesülésről emlékeznek meg.

1599195382

Fotó: Honvéd Vezérkar