Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – százharmincadik adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. október 9. 13:37

„Amikor azt mondjuk: »mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma«, akkor ebben a ma azt jelzi, hogy a maga idején. Azzal, hogy mondjuk: »bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek«, arra figyelmeztetjük magunkat, hogy egyrészt mi mit kérjünk, másrészt pedig, hogy nekünk mit kell megtennünk, hogy ezt méltók legyünk elnyerni.” Szent Ágoston püspök Probához írt leveléből való idézettel köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő.

Nem először adunk hírt arról, hogy katonacsaládok, a Magyar Honvédségben dolgozók és családtagjaik, valamint civilek és családtagjaik számára rendez családerősítő hétvégét a Katolikus Tábori Püspökség Balatonkenesén a Magyar Honvédség rekreációs központjában. Arról, hogy mi várható ezen a rendezvényen, Berta Tibor ezredessel beszélgettünk. Emellett folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.