Inter arma caritas – száznegyvenhetedik adás

„A természet álnok, sokakat magához csalogat, behálóz és becsap, és mindenben magát állítja célnak. A kegyelem viszont nyíltan jár-kel, a rossznak színétől is elfordul, csalárdságokat nem forgat, és mindent egészen Istenért végez, őbenne keresi végső megnyugvását is. A természet kelletlenül fogadja a halált, hasonlóképpen a szorongattatást és a legyőzetést is; a kegyelem viszont igyekszik önmagunk megtagadásán, ellenáll az érzéki vágyaknak, törekszik arra, hogy az alattvaló szerepét tölthesse be, vágyódik az után, hogy legyőzzék, és nem kívánja élvezni saját szabadságát, szereti, ha fegyelem alatt tartják, nem vágyódik máson hatalmaskodni, hanem csak arra vágyakozik, hogy mindig Isten keze alatt éljen, álljon és legyen, és kész arra, hogy Istenért minden emberi teremtmény előtt meghajoljon.” Kempis Tamás gondolataival köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő.