Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Inter arma caritas – tizenegyedik adás

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. január 24. 9:04

Csak az tudja, hogy meddig mentünk, aki azt látta, hogy honnan indultunk el- mondta Jókai Mór. E gondolatokkal ajánljuk az érdeklődőknek a legfrissebb honvédségi rádióműsort.

Folytatjuk a Katolikus Tábori Püspökség lelkészeit bemutató sorozatunkat.
Dr. Hermann Róberttel, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosával, tudományos-helyettessel a hősökről beszélgettünk.

A hét évvel ezelőtti, negyvenkét halálos áldozatot követelő Borsó-hegyen történt repülőgép-szerencsétlenségben tragikusan elhunytakra emlékeztek a hozzátartozók, barátok, magyar és szlovák katonai vezetők a Hejce központjában felállított emlékműnél. A beszédekből idézünk.

Kalendárium a fontosabb történeti visszatekintőkkel.

„A gyermekévek benyomásait tartsd emlékedben, mert azok tiszteletre méltók. Egyenes úton járj, igaz légy, mert az a legkönnyebb és a legboldogítóbb szerep. Érzéseiddel ne légy pazar, de akinek odaadtad, ahhoz légy hű! S hogyha olykor keresztutakra vezet az élet, kérj tanácsot tenszívedtől, gondolj azokra, kik onnan felülről néznek le rád, atyád és anyád szellemére, s úgy cselekedjél, hogy ők boldognak lássanak téged."
(Jókai Mór)