Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Iskolapadból a Gripenek mellé

Szöveg: Galambos Sándor |  2014. március 24. 11:41

A repülő-műszakiak feladataival, munkakörülményeivel ismerkedtek a csepeli Kossuth-szakközépiskola végzős diákjai az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. Akinek pedig megtetszett a szerződéses katonai pálya, akár már július 1-jén is megkezdheti a munkát Kecskeméten.

Harminchat középiskolás diák látogatott el március 18-án az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra. A fiatalok a negyedik generációs vadászképek kiszolgálásával és karbantartásával kapcsolatos feladatokról kaptak tájékoztatást. Délelőtt előadásokat hallgattak meg, illetve megnézték az alakulat csapatmúzeumát és a HM Zrínyi Nonprofit Kft. A nemzet szárnyai című kisfilmjét. Ebéd után pedig „gyakorlati foglalkozásokon" vettek részt.

A csepeli Kossuth Lajos Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola végzős diákjai rendhagyó osztályfőnöki óráját a Honvéd Vezérkar szervezte, azzal a nem titkolt céllal, hogy a fiatal szakemberek érdeklődését felkeltsék a szerződéses katonai pálya, ezen belül is a Gripenek üzemeltetésével foglalkozó műszakiak munkája iránt.

1595969124
A vendégeket Jenei Barna alezredes köszöntötte

A vendégeket Jenei Barna alezredes, a bázis megbízott parancsnoka köszöntötte, majd Szilveszter László alezredes, a Magyar Honvédség repülőfőmérnöke tájékoztatta a diákokat a szolnoki és a kecskeméti légi bázisok, valamint az MH Légijármű Javítóüzem feladatairól, a gépek üzemeltetését, karbantartását végző szakemberek munkájáról. A Gripen-programról Csőke Zoltán alezredes, a HM Hadfelszerelési és Vagyonfelügyeleti Főosztály megbízott osztályvezetője tartott előadást, a szerződéses katonákra vonatkozó személyügyi és pénzügyi jogszabályokat pedig Tircsi Hajnal alezredes, a Honvéd Vezérkar kiemelt főtisztje ismertette a diákokkal. Délután a csoport tagjainak Simondán György alezredes, a házigazda bázis repülő-műszaki zászlóaljának parancsnoka bemutatta a hangárt. Itt a diákok közelről is megnézhették a Gripeneket, amelyeket aztán nem sokkal később, egy kiképzési repülés keretében már a levegőben is megcsodálhattak.

Tircsi Hajnal alezredes, a program egyik szervezője a honvedelem.hu-nak elmondta: bízik benne, hogy a tájékoztatók és a látottak meggyőzték a fiatalokat arról, hogy a Magyar Honvédség kiszámítható életpályával és stabil anyagi háttér biztosításával várja a szerződéses katonákat. Jelentkezésükre azért van szükség, mert − a honvédségre háruló számos új feladat miatt − a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán, illetve az MH Altiszti Akadémián végzőknél jóval több szakemberre van szüksége a légierőnek.

A csepeli iskola az utánpótlás kiváló bázisának bizonyult, hiszen évtizedek óta eredményesen végzi a repülőgép-szerelők és repülőgép-műszerészek képzését. A tervek szerint ezért már előkészületben van az iskola és a honvédelmi tárca hosszú távú együttműködését biztosító megállapodás, amit valószínűleg májusban fognak aláírni az érintettek. Ezt követően pedig hasonló toborzónapokat szerveznek majd az alsóbb évesek részére is, mert nemcsak Kecskeméten, de a szolnoki helikopterbázison is nagy szükség van a fiatal szakemberekre.

1595969124
Rögtönzött ruhapróba

A toborzónap végén adatlapokat kaptak a diákok, amelyek kitöltésével április 4-ig jelentkezhetnek szerződéses katonának, két hét múlva pedig alkalmassági vizsgálaton vesznek majd részt Kecskeméten. Akinek pedig a szakmunkásvizsgájuk is sikerül, július 1-jétől már munkába is állhatnak a kecskeméti repülőbázison. Szeptember 8-án aztán szerződéses pályakezdőként Szentendrén részt vesznek a katonai alapkiképzésen, az eskütétel után pedig megkapják első rendfokozatukat.

Juhász Zoltán, az iskolában folyó repülő-műszaki oktatás vezetője a jelentkezők várható létszámáról egyelőre nem tudott tájékoztatást adni. Annyit azonban elárult, hogy diákjai nagy lelkesedéssel és várakozással készültek erre a bázislátogatásra. 1979-től képeznek repülőgép-karbantartó szakembereket, műszerészeket és szerelőket. A hadsereggel már korábban is kiváló volt az együttműködésük: a diákok például a Pestvidéki Gépgyárban is letölthették a kötelező szakmai gyakorlatukat. Az iskola vezetése bízik abban, hogy több mint két évtized „kihagyás" után ismét eredményes lesz a közös munka. Annál is inkább, mert a végzősök közül egyre többen érdeklődnek a katonai pálya iránt, Kecskeméten például két egykori tanítványa is dolgozik.

1595969125
A csapatmúzeumban az alakulat történetével ismerkedhettek meg

Fotó: a szerző felvételei