Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Ismeretlen férfikarok”

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. február 16. 18:42

A Honvéd Férfikar ebben az évadban is elindítja háromrészes, tematikus budapesti bérletsorozatát a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. Az első előadást február 19-én, pénteken este rendezik meg.

Az „Ismeretlen férfikarok" című hangversenyen olyan darabokat hallhatunk− Strausz Kálmán, a Honvéd Férfikar Liszt-díjas karnagya vezényletével − amelyek ritkán vagy még egyáltalán nem csendültek fel koncerttermekben.

1596008779

Emellett az este hét órakor kezdődő koncerten a közönség zenei utazásban is részt vehet: a férfikar tagjai Baszkföldre, Párizsba, Németország egyes városaiba, Szlovéniába és Finnországba és természetesen Budapestre repítik a hallgatóságot. Az időutazás a középkor végétől a XX. század derekáig tart.

Így esett választásuk Jacob Handl Natus est nobis című művére. A szerző 1579 és 1585 között a morvaországi Olomouc püspökségi székesegyházának karnagyaként teljesített szolgálatot. Az est folyamán továbbá hallható lesz Richard Strauss Liebe című darabja is.

A világszerte egyedülálló, 40 fős Honvéd Férfikar Európa szinte egyetlen hivatásos férfikórusa. Hangzásában összegződik a drámai erő: emocionális érzékenységgel és kifejezőerővel. Műsorrendjén egyaránt megtalálhatók a világhírű oratorikus művek, népszerű operák és örökzöld operettdallamok, valamint a férfikari „a cappella" kórusirodalom legjobb alkotásai.

1596008779

A férfikar március 7-i „Virág helyett" című előadásával a hölgyeknek szeretne kedveskedni. Nőnap alkalmával a zenét hívják segítségül, hogy kifejezzék szeretetüket és tiszteletüket. A bérletsorozat utolsó előadása április 29-én „Vidróczki Variációk" címmel lesz hallható.

Fotó: Korbély Attila