Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aszad kételkedik a tűzszünet megvalósulásában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 16. 17:39

Egy tűzszünet nem azt jelenti, hogy minden szemben álló fél le is teszi a fegyvert, senki sem képes arra, hogy egy hét alatt megteremtse a fegyvernyugvás feltételeit – jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök az állami televízióban közvetített beszédében február 15-én, hétfőn.

Az államfő szerint a tűzszünet elsősorban azt teszi lehetővé, hogy a „terroristákat megakadályozzák állásaik megerősítésében". Úgy fogalmazott, hogy nem lesz engedélyezett a fegyverek és felszerelések szállítása, a terroristák mozgása vagy az állások megerősítése.

Eközben Staffan de Mistura ENSZ-megbízott Damaszkuszba érkezett, hogy kedden Valid al-Mualem szíriai külügyminiszterrel találkozzon, s egyebek közt a genfi béketárgyalások folytatásáról tárgyaljon.

A szíriai konfliktus rendezésének céljával február elején rendezett, ám néhány nap után felfüggesztett genfi béketárgyalást a tervek szerint február 25-én folytatnák.