Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Járványügyi kérdésekről egyeztettek a védelmi miniszterek

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: Kálmánchei Norbert |  2020. április 6. 20:09

A védelmi miniszterek április 6-án, informális, rendhagyó video-telekonferencia ülésen tárgyaltak a koronavírus-járvány békeműveletekre gyakorolt hatásairól és a nemzeti haderők vírus elleni küzdelemben folytatott szerepéről. Hazánkat a megbeszélésen Szabó István honvédelmi ügyekért felelős államtitkár képviselte.

1596077922

Az érintettek egyetértettek abban, hogy az EU békefenntartói tevékenységére az eddigieknél is nagyobb szükség van. Megerősítették azt is, hogy azokban a válságrégiókban, ahol az EU missziói jelen vannak, továbbra is fontos a jelenlét fenntartása.

A megbeszélés során a tagállamok kölcsönösen tájékoztatták egymást a nemzeti haderők járványügyi védekezésben betöltött szerepéről.

1596077922

Szabó István honvédelmi államtitkár egyetértett kollégáival abban, hogy a koronavírus-járvány elsősorban nem katonai kihívás, ugyanakkor a járvány elleni küzdelem elképzelhetetlen a haderők egyedi képességeinek bevonása nélkül. Hangsúlyozta, hogy a koronavírus járvány közepette sem feledkezhetünk meg az olyan kiemelt biztonsági kihívásokról, mint a terrorizmus, vagy a tömeges illegális migráció.

A műveletekre kitérve hangsúlyozta, hogy katonáink egészségének megőrzése elsődleges szempontunk, de ezzel együtt Magyarország továbbra is fenntartja a műveleti jelenlétét az EU műveleteiben. Megemlítette továbbá, hogy a bosznia-hercegovinai EU misszióban további orvosok telepítésével növeljük az állomány egészségügyi védelmét.

1596077923

Az államtitkár tájékoztatta a minisztereket a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség járvány elleni védekezésben betöltött szerepéről. A feladatok között kihangsúlyozta a Honvédelmi Irányító Törzsek felállítását, amelyek segítséget nyújtanak a létfontosságú hazai vállalatoknak, egyben pedig biztosítják a zavartalan információáramlást a védekezést irányító Operatív Törzs és a vállalatok között. Kiemelte továbbá a kórházaknak nyújtott segítséget és a ROLE-1 típusú katonai sátorrendszerek telepítését, valamint beszámolt a rendvédelmi szervek támogatása érdekében végzett széleskörű feladatokról.