Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Jelen lenni a városban, ahol élünk és dolgozunk”

Szöveg: MH RKKK |  2016. január 27. 11:31

Együttműködési megállapodást kötött az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK) és Balatonkenese önkormányzata. A dokumentumot január 22-én, a magyar kultúra napja alkalmából megrendezett ünnepségen írta alá Tömör István, a város polgármestere és Piros Ottó ezredes, az MH RKKK parancsnoka.

1596007828

„Nagyon fontosnak tartom, hogy ha már egy településen élünk és dolgozunk, akkor a város vezetésével hatékonyan együttműködve meg tudjunk jelenni, részt vegyünk egymás rendezvényein. Az itt élők megismerhetik a központban dolgozó katonákat, munkatársakat, bepillantást nyerhetnek a honvédség életébe, az állomány pedig részévé válthat a város mindennapjainak, ünnepeinek" – mondta az együttműködési megállapodás hátteréről szólva Piros Ottó ezredes. 

1596007829

Tömör István polgármester kiemelte: „ez a rekreációs központ Honvéd Üdülő néven közel 100 éve itt van a településünkön, de ilyen szoros együttműködés még nem alakult ki, mint most. Úgy gondolom, hogy a honvédség és a település is gazdagodni fog ezáltal, elsősorban a rendezvények terén, de más területen is nyitottak vagyunk a közös gondolkodásra, közös munkára."

Az együttműködés jegyében az MH RKKK és a város első közös rendezvénye január 12-én a doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezés volt.

A magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen a Légierő Zenekar – Veszprém, Katona János alezredes vezényletével, adott színvonalas műsort.

1596007829

Fotó: MH RKKK