Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Jó érzés ezt a központot vezetni”

Szöveg: Vaszily Judit főtörzsőrmester |  2014. március 7. 7:42

Értékelő és feladatszabó értekezletet tartottak március 3-án az MH Vezetési és Doktrinális Központban. A rendezvényen részt vett Varga János vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója is.

1595968210
Szpisják József dandártábornok (balra) és Varga János vezérőrnagy az állománygyűlésen

A katonai szervezet elmúlt évi tevékenységét dr. Tamási Béla ezredes, megbízott parancsnok értékelte. Beszédében kitért az egyes szakterületek főbb feladataira, valamint méltatta a természeti katasztrófák elleni védekezés során tanúsított kiemelkedő helytállást. Az ezredes szólt a nemzeti és szövetségi szabványosítás és terminológiai megújulás területén elért eredményekről, a műveleti tapasztalatok feldolgozásáról, valamint a nemzeti érdekeknek a fegyverzet-ellenőrzés területén történt képviseletéről.

„Jó érzés vezetni a központot, mert a szakma itt van jelen, és mozgatóereje a szakmaiságban rejlik" – mondta beszéde zárásaként a megbízott parancsnok. Az ezredes szerint a központban kiváló szakemberek végzik a napi teendőket, amelyek egyben alapjai a Magyar Honvédség működésének is.

Az állománygyűlésen Varga János vezérőrnagy bemutatta a közeljövőben megalakuló MH Kiképzési és Doktrinális Központ leendő parancsnokát, Szpisják József dandártábornokot, aki március 10-ével veszi át a parancsnoki teendőket. A megalakuló új szervezet a korábbi HVK Kiképzési Csoportfőnökség és az MH Vezetési és Doktrinális Központ fúziójával jön létre. A két szervezet egyesítését egy korábban megfogalmazott koncepció alapján rendelték el, a kivitelezéshez szükséges feltételek mostanra teremtődtek meg.

1595968210
A közeljövőben megalakul az MH Kiképzési és Doktrinális Központ


Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária