Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jótékonykodó zenészkatonák

Szöveg: Tóth Andrea |  2015. március 5. 11:30

Telt házas jótékonysági koncertet adott az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Debrecen Helyőrségi Zenekara a hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Házban.

1595988929

A zenekart a helyi mentőalapítvány kereste meg koncertfelkérésével. Az alapítvány egy több mint hatmillió forintos LIFEPAK 15 multifunkcionális (monitor, EKG, defibrillátor, pacemaker egyben) készülékre gyűjt, ami az Országos Mentőszolgálat Hajdúböszörményben szolgálatot teljesítő mentőautóiban kap majd helyet. A koncerten befolyt összeget is az életmentő eszköz megvásárlására fordítják.

A Bocskai-dandár helyőrségi zenekara örömmel tett eleget a felkérésnek, a katonazenészek sokszínű repertoárt állítottak össze. A hangverseny Borsay Samu Katonavér című indulójával kezdődött, a virtuóz előadást hatalmas vastaps kísérte. A koncerten a közönség kulisszatitkokat is megtudhatott a zenekar hat évtizedes fennállásáról. Az estén felcsendült − többek között − Kéler Béla Magyar vígjáték nyitánya, a Concert of Clarinet dallamai, amelyben a zenekar és a dobfelszerelés között kalandozik a szólóhangszer.

1595988929

Az este második felében a zenekar képekben és a Ryan közlegény megmentése című film zenéjével tisztelgett az elesett hősök emléke előtt, akik legdrágább kincsüket: életüket áldozták hazájukért. Elmaradhatatlan darabként Leonard Norman Cohen Halleluja című műve is repertoárra került Bíró Judit, a 2014-es év „Debrecen hangja" tehetségkutató verseny győztesének előadásában.

A hangverseny utolsó részében a könnyedebb alkotásoké volt a főszerep, a koncert záróakkordja pedig az Egy szoknya, egy nadrág című film betétdala, a Micsoda nő ez a férfi című sláger volt, amelyet Bíró Judit és a zenekar egyik oszlopos tagja, Tóth Zoltán főtörzsőrmester adott elő.

A Debrecen Helyőrségi Zenekar óriási sikert aratott, az élményt a közönség vastapssal hálálta meg. Ráadásként a Honvédbanda szól a Stefánián jól ismert taktusai szólaltak meg a katonazenészek előadásában.

1595988930

Fotó: Szalka Miklós őrvezető