Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jótékonysági koncert a tűzeset áldozataiért

Szöveg: Orosz Adrienn |  2017. június 1. 14:53

Március 4-én teljesen leégett egy százhetven négyzetméteres családi ház Isaszegen. A benne élt, nyolctagú család mindenét elvesztette. Az újrakezdésben az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi Zenekara is segített – a napokban jótékonysági koncertet adtak.

1596033444

A család barátai márciusban a legnagyobb közösségi oldalon kezdtek adománygyűjtésbe. Ezt követte a május végén megtartott jótékonysági koncert. Zsúfolásig megtelt a város sportcsarnoka. A rendezvényen számos jól ismert dallam csendült fel. Az utolsó számot – az Isaszegi indulót – a Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek közreműködésével adták elő a katonazenészek. 

1596033445

A közel kétórás koncert végén a rendezvény fővédnökei – Hatvani István, a város polgármestere, valamint Molnárné Ruck Judit, a Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője – ajándékkal köszönték meg a zenekar munkáját Kovács Tibor alezredes és Szabó Imre őrnagy karmestereknek.

A rendezvényen részt vett a család is, akik megköszönték a segítséget.

1596033446

Fotó: a szerző felvételei