Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Putyin szerint Aszad nem vetett be vegyi fegyvert

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. június 1. 13:46

Vlagyimir Putyin orosz elnök elutasított minden olyan feltételezést, amely szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök hadserege állna az áprilisi Idlíb tartománybeli vegyifegyver-támadás mögött.

„A mi értesülésünk szerint nincs bizonyíték arra, hogy Aszad vetette be a vegyi fegyvereket. Meggyőződésünk, hogy nem ő tette" – mondta Vlagyimir Putyin a Le Figaro című francia napilapnak adott interjúban.

Putyin kijelentése egy nappal azután került nyilvánosságra, hogy Emmanuel Macron, a Francia Köztársaság elnöke – amelynek titkosszolgálata áprilisban Aszadot vádolta meg a több mint 80 halálos áldozatot követelő Hán Sejkún-i támadás elkövetésével – hangsúlyozta: a vegyi fegyverek bevetése „tiltott vonalat" jelent Párizs számára, amelyre azonnali megtorló intézkedésekkel válaszol.

Putyin közölte: felajánlotta, hogy tartsanak vizsgálatot a Hán Sejkún-i támadás színhelyén, de ezt valamennyi nagyhatalom elutasította. Kijelentette, hogy a vádaskodások célja az volt, hogy lejárassák Aszadot, és nyomást gyakoroljanak rá.

„Ezzel magyarázták a nemzetközi közösségnek, miért kell továbbra is Aszad elleni intézkedéseket – közöttük katonai lépéseket – végrehajtani" – tette hozzá az orosz elnök.

A francia elnök kedden a szíriai ellenzék fő erejének számító Tárgyalási Főbizottság (HNC) küldöttségét fogadta Párizsban – áll az elnöki hivatal által kiadott közleményben.

Párizsi látogatása alkalmából Macron elnök üdvözölni kívánta Rijád Hidzsábot, a HNC koordinátorát, valamint a küldöttségét – közölte az Élysée-palota.

Emmanuel Macron „emlékeztetett a szíriai kérdés iránti személyes elkötelezettségére, és arra, hogy támogatja a szíriai ellenzéket a politikai átmenet érdekében" – áll a közleményben.

A szíriai ellenzék főbb csoportjait tömörítő HNC 2016 óta tárgyal az ENSZ égisze alatt a szíriai kormánnyal. A Tárgyalási Főbizottság a megoldás előfeltételeként ragaszkodik Bassár el-Aszad távozásához.