NATO-csúcs: szélesebbnek tűnik az Atlanti-óceán

Tálas Péter szerint jelentős eredménynek tekinthető, hogy Trump a szunnita arab országok többségével megállapodott a terrorizmus finanszírozásával szembeni fellépésről, Szaúd-Arábia pedig azt is vállalta, hogy a jövőben nem pénzel szalafista és vahabita iskolákat az Egyesült Államokban. „Kérdés azonban, hogy ez vonatkozik-e Európára is" – teszi hozzá a szakértő.

Miközben Szaúd-Arábiában az elnök láthatóan jól megtalálta a hangot a vendéglátókkal, európai körútja már sokkal kevésbé tűnt szívélyesnek. A Vatikánban, az Európai Unió vezetőivel és a NATO-szövetségesekkel folytatott egyeztetések során egyaránt az derült ki, hogy Trump és adminisztrációja gyökeresen eltérő nézeteket vall tárgyalópartnereihez képest olyan alapvető fontosságú témákban, mint a migráció, a klímaváltozás, a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek vagy akár a fegyverkereskedelem. „Bizonyos kérdésekben, így például a terrorizmus elleni harcban vagy az ukrán válságot illetően egy platformon van Washington és Brüsszel, de Oroszország kapcsán már például más nézeteket vallanak" – mutat rá Tálas Péter. „A legtöbb kritika az európai találkozók után amiatt érte, hogy Amerika nem ismeri Európát annyira, mint kellene, és nem is látták rajta, hogy annyira meg akarná ismerni."

Amerika másik arca

A NATO vonatkozásában Trump a csúcstalálkozón is elismételte, amit eddig is rendszeresen hangoztatott: Washington elvárja európai partnereitől, hogy teljesítsék a GDP-arányos, 2 százalékos védelmi költségvetési elvárást. „Ezen a téren a huszonnyolcból jelenleg huszonhárom tagállam alulteljesít, az átlag 1,2-1,3 százalékos. Szintén ajánlás, hogy a büdzsé 20 százalékát kutatás-fejlesztésre kell fordítani, e téren tizennyolc országnak van elmaradása, az átlag 15,2 százalékos" – vázolja Tálas Péter. Noha a média egy része rendszerint úgy számol be Trump ezirányú megnyilvánulásairól, mintha mindez valamiféle paradigmaváltást jelentene, tévedés, hogy az Egyesült Államok korábban nem szorgalmazta európai szövetségesei nagyobb védelmi ráfordításait és a 2 százalékos ajánlás betartását. A hangsúlyok azonban változnak. „Kétségtelenül sokan várták volna, hogy az elnök legalább egy mondat erejéig hivatkozzon a kollektív védelemről szóló 5. cikkelyre, de ez nem következett be. Korábban persze már Trump is mondta, hogy az Egyesült Államok megvédi szövetségeseit" – emeli ki Tálas Péter.

Oroszországot illetően mindenképpen nézetkülönbségek állnak fent Washington és az európai szövetségesek között. „Trump Moszkvával szemben egyértelműen puhább vonalat követne, mint az európai NATO-tagországok többsége, de összességében még mindig nem egyértelmű az álláspontja. Abban persze egyetértett a többiekkel, hogy a szankciók maradnak. Ez a téma egyébként a G7-ek egyértelmű kudarcnak tekinthető találkozóján is előkerült, ahol a résztvevők közös nyilatkozatban ítélték el a Krím orosz annektálását, és kinyilvánították: csak akkor oldják fel a szankciókat, ha megkezdődik a minszki megállapodás végrehajtása" – mondja Tálas Péter.

Ami a Közel-Keletet és a terrorizmus elleni harcot illeti, a szakértő szerint nem tekinthető igazi újdonságnak, hogy a NATO szervezetként is csatlakozik az Iszlám Állam elleni küzdelemhez Szíriában és Irakban. „Mindez ráadásul továbbra sem jelenti azt, hogy a szövetség katonákat küldene a harctérre, szárazföldi műveletekben továbbra sem vesznek részt NATO-katonák" – szögezi le Tálas Péter. „Úgy gondolom, ez európai szempontból racionális döntés: egyrészt ezt a harcot nem Európának kell megvívnia, másrészt rendkívül romboló hatású lenne, ha az Iszlám Állam videóin európai katonák kivégzését nézhetné végig a világ. Ennek kockázatát egyetlen európai ország vezetése sem fogja felvállalni."

Európa saját lábra áll?

Európa számára mindenképpen csalódást és kudarcot jelent, hogy számos fontos kérdésben nem sikerült azonos álláspontra hozni az Egyesült Államokat. „A G7-es csúcson is felmerült a migráció kérdése, ahol Európa – Olaszország vezetésével – külön nyilatkozatot szeretett volna elfogadni arról, hogy a kérdés globális probléma, amit közösen kell kezelni. Ez az üzenet nem ért el az Egyesült Államok vezetéséhez. A saját határok védelmének erősítését, ennek fontosságát ugyan kimondták, de az európaiak ennél többet akartak elérni. Afrika szintén fontos lett volna, de Washington itt sem adott érdemi választ a kérdésekre, mint ahogy nyilvánvalóvá vált az is: az amerikai kormány számára ma nem számít kiemelt prioritásnak a környezet- és klímavédelem, az egyenlőtlenség és a szegénység elleni küzdelem" – összegzi Tálas Péter, aki szerint Angela Merkel német kancellár hétfői nyilatkozata – miszerint Európának saját kezébe kell vennie sorsát, s nem várhat szövetségeseinek hezitálására – ezt a csalódottságot volt hivatott kifejezni. Persze szerepet játszott a nyilatkozatételben a választási kampány is, a németek jelentős része ugyanis meglehetősen kritikus érzelmekkel viseltet Amerikával szemben.

Merkel több tapasztalatot szerzett Trumppal az elmúlt hónapokban, mint európai vezetőtársai. „Eddig négyszer találkoztak, és egyértelművé vált, hogy az új amerikai elnökkel kulcsfontosságú európai kérdésekben nem lehet megállapodni. Ennek köszönhető, hogy az amerikai-német viszony jelenleg kimondottan rossz, még azzal együtt is, hogy szavakban mindkét fél azt állítja, hogy Amerika és Európa szövetsége megbonthatatlan. Viszont Európa végre eljutott odáig, hogy felismerte: nemzetközi státusza erősen megkérdőjeleződött Észak-Amerika és Ázsia között, és ahhoz, hogy meg tudja tartani gazdasági, politikai, biztonságpolitikai befolyását, lépnie kell" – szögezi le Tálas Péter, aki szerint azonban ebből még nem következik, hogy a kontinens gyorsan lépni tudna.

„Európa jelenleg nem rendelkezik a gazdasági súlyának megfelelő biztonságpolitikai képességekkel, és az Unión belüli politikai egyet nem értés csökkenti is a lehetőségeket ezen a téren. Bizonyos kérdésekben mélyíteni kell az együttműködést: ilyenek a biztonság- és védelempolitikai kérdések, a fejlesztések, a védelmi ipari együttműködés területe. Merkel ezen a téren azonos nézeteket vall a frissen megválasztott Emmanuel Macronnal, és az őszi németországi választások esélyeseként alighanem úgy látja: a Brexit és Trump után az Uniónak lépnie kell. Én nagynak látom a német-francia páros eltökéltségét, de a siker korántsem garantált. Amennyiben a CDU nyer, és Macron is sikeresen stabilizálja magát belpolitikailag a francia törvényhozási választásokon, majd szakszerűen nyúl hozzá a szakpolitikai kérdésekhez, az Unió nemzetközi szerepének növelését akár siker is koronázhatja. Ha így lesz, az egyértelműen tükröződni fog a 2020 utáni új költségvetésben is."