Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jubileumi ünnepség a pákozdi Katonai Emlékparkban

Szöveg: Kálmánfi Gábor | Fotó: Ruzsa István |  2020. március 7. 12:50

Tizedik születésnapját ünnepelte a pákozdi Katonai Emlékpark Nemzeti Emlékhely (KEMPP) március 7-én. Benkő Tibor honvédelmi miniszter, a rendezvény fővédnöke úgy fogalmazott: emlékeznünk kell arra, milyen áldozatot hozott a magyar ember Magyarország fennmaradásáért.

1596076868

Az emlékpark tizenegyedik évadnyitóját is magába foglaló ünnepségen Benkő Tibor fogadta a katonahősök előtt tisztelgő történelmi kegyeleti emlékfutás parancsnokának jelentését. A honvédelmi tárca vezetője beszédében köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az emlékpark létrehozásában és működtetésében.

„Ez az emlékpark iránymutatást és történelmi áttekintést ad a jövő nemzedékének. 1951-ben még csak egy emlékobeliszk hirdette az 1848-ban született honvédsereg hősies helytállását. Azóta az emlékpark többek között az aradi vértanúknak, az első és második világháború katonahőseinek, az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek, illetve a ma szolgáló katonáknak is emléket állít" – mondta a miniszter. Benkő Tibor a jövőről szólva kiemelte: nem csupán további álmaik, hanem terveik is vannak, mert az emlékparknak a hazafias és honvédelmi nevelés színterévé kell válnia.

„Emlékeznünk kell, hogy a magyar ember milyen áldozatot hozott azért, hogy Magyarország fennmaradhatott. Üzennünk kell a fiataloknak: teljes mértékben rendnek kell lennie a világon. Elődeink az államalapításnál elkötelezték magukat a keresztény világ építése mellett. Ezért áldozták életüket. A hazafias és honvédelmi nevelés által szeretnénk elérni, hogy a fiatalok ismerjék meg és tegyék magukévá elődeink tetteit. Át kell adnunk a fiatal nemzedéknek továbbá azt is, hogy az európai értékeket, érdekeket és érdemeket meg kell védenünk. Ez csak közös akarattal lehetséges" – húzta alá a honvédelmi miniszter.

1596076868

Dr. Görög István, az emlékpark ügyvezetője köszöntőjében úgy fogalmazott: tíz esztendeje avatták fel a minőségében új létesítményt, amely egykor katonai táborként funkcionált. A Honvédség és Társadalom Baráti Kör, valamint civil szervezetek támogatásával tudták fejleszteni az emlékparkot, összefogva a környező településekkel, főleg Pákozddal és Székesfehérvárral, illetve a Honvédelmi Minisztériummal és a Honvédelmi Sportszövetséggel.

„Összefogással, munkával tudunk csak előrelépni, hogy minél hatékonyabbak legyünk. A parkot sikerült élettel megtölteni – több mint félmillióan látogattak el hozzánk. A honvédség és a társadalom talán legkézzelfoghatóbb találkozási helye lett a KEMPP" – mondta az ügyvezető, aki beszédét követően együttműködési megállapodást írt alá Szilády Dezsővel, az Albatrosz Repülőegyesület elnökével.

1596076869

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör tiszteletbeli elnöke szerint ez a hely katonáknak, civileknek és az egész térségnek egyaránt fontos volt az elmúlt tíz esztendőben. A polgármester köszönetet mondott dr. Görög István ügyvezetőnek és a KEMPP munkatársainak az elért eredményekért, valamint méltatta a Honvédelmi Minisztérium és személyesen Benkő Tibor honvédelmi miniszter támogatását. Aláhúzta: Székesfehérvár katonavárosként büszkén tekint az emlékparkra, amely a katonahőseink előtti főhajtás helyszíneként nagyon komoly értéket képvisel, és a jelen katonáiról is szól. Utóbbiak ezekben a pillanatokban is őrzik hazánk biztonságát – tette hozzá a polgármester.

Az évadnyitón Benkő Tibor és Sándor Zsolt dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsokság törzsfőnökének műveleti helyettese, Székesfehérvár helyőrségparancsnoka az emlékpark megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából elismeréseket és Katonai Emlékparkért Emlékplaketteket adott át az emlékpark munkatársainak, továbbá azoknak, akik az elmúlt időszakban kiemelkedően sokat dolgoztak a KEMPP érdekében.

1596076869

Az ünnepségen közreműködött Tolcsvay Béla Kossuth-díjas énekmondó, Csengey Márton előadóművész és a Military Girls énekegyüttes. Az MH Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar tolmácsolásában felcsendült a Pákozdi toborzó című induló, amely Ruff Tamás őrnagy, a zenekar karmesterének szerzeménye. A rendezvényt követően Szabó István honvédelmi államtitkár szegte meg az emlékpark születésnapi tortáját.

GALÉRIA