Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Második világháborúban elhunyt katonákat exhumáltak Budakeszin

Szöveg: Maruzs Roland alezredes | Fotó: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum |  2020. március 7. 11:02

Egy hétig tartó munka során tárták föl a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) hadisírgondozó szakemberei a Budakeszi temetőben található egykori katonai parcellát. A feltárásra azért volt szükség, mert az utóbbi 75 évben a sírjelek eltűntek a katonák sírjairól, és civil rátemetések történtek.

1596076867

Budakeszin működött a magyar királyi honvéd József főherceg szanatórium, ahol a második világháború alatt a harctéren szerzett betegségek következtében – zömmel TBC miatt – számos elhalálozás történt. A korabeli veszteségi nyilvántartás szerint 115 főt temettek el a szanatóriumban kezelt katonák közül. A kitörés után a Budakeszi környékén hősi halált halt katonák földi maradványait szintén ide, a parcellába temették el. Lelkes hazafiak a rendszerváltás idején, 1989-ben egy emlékművet állítottak a már akkor is jeltelen katonasírokra, de ez sem gátolta meg azt, hogy a parcellába további betemetések történjenek. 2019 őszén érkezett bejelentés, hogy temetés alkalmával katonai jellegű ruházati maradványok kerültek elő Budakeszin.

A helyszínre kiszállva a HIM belföldi hadisírgondozó osztály szakemberei megállapították, hogy magyar katona van eltemetve a már kiásott sírgödörben és azonnal intézkedtek a földi maradványainak exhumálására. Ezt követően egyeztetést folyt az önkormányzattal és a temető fenntartóval, amelynek eredményeként a feltárásáig betemetési moratóriumot hirdettek meg az adott területre.

1596076867

A hadisírgondozó szakemberek a helyszíni szemlék után elkészítették a parcella exhumálási kataszterét, és február 24-én elkezdődött a munka. Már a tervezési fázisban egyértelművé vált, hogy kézi erővel több hétig tartana a feltárás ezért megfelelő munkagép bérlésére is szükség lesz. A munkálatok során összesen mintegy 180 köbméter föld mozgatását végezte el a munkagép, amelynek költségeit a téma iránt elkötelezett helybéli lakos, Bánkúti Ákos vállalta magára, aki tevékenyen részt vett a szervezésben is. Az egykor ide eltemetett 115 magyar katona közül 46 főnek a földi maradványát sikerült exhumálni, már csupán ennyi temetkezési helyet lehetett a rátemetések miatt feltárni. További mintegy 60 német katona maradványa is előkerült, akik a budapesti kitörés során estek el, és akiket tömegsírban temettek el. Exhumálásukról a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség szakemberei gondoskodtak. és földi maradványaikat a budaörsi német-magyar katonatemetőbe szállították át.

Az önkormányzattal történt egyeztetés értelmében, az előkerült magyar katonák földi maradványai helyben maradnak, és a tervek szerint egy olyan körülhatárolt, méltó parcellában nyugszanak majd, amelynek biztosítják a háborítatlanságát.

1596076867