Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kapusból katona

Szöveg: Galambos Sándor |  2018. március 7. 19:52

Tizenöt újonc vonult be tizenegy hetes katonai alapkiképzésre március 5-én Bács-Kiskun megyéből Szentendrére és Tatára. Köztük a tavaly novemberben önkéntes műveleti tartalékos szolgálatot vállalt Váczi Milán közkatona.

1599182773
A kecskeméti fiatalember egykori rendőr édesapja javaslatát megfogadva, már középiskolás kora óta tudatosan készült a katonai pályára. A Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakközépiskola és Szakiskola Szent-Györgyi Alakulat fantázianevű csapatának kapitányaként 2014-ben megnyerték az Országos Haditorna Verseny megyei döntőjét.

1599182773
Váczi közkatona az elmúlt három hónapban az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kecskeméti irodáján szolgált műveleti tartalékosként. Az iroda munkatársai a bevonuláshoz szükséges dokumentumok átvételekor kívántak „újonc"  kollégájuknak sikeres alapkiképzést.

Durgó Tamás őrnagy, az iroda vezetője elmondta: a tizenegy hét elteltével visszavárják a fiatalembert. Ugyanis március 1-jétől egy szerződéses legénységi beosztással bővült az iroda állománytáblája. Váczi Milán tizenkét évig „főállású" labdarúgó volt, a legendás KTE utánpótlásgárdájának a hálóját őrizte, a csapat megszűnése után pedig a KLC kapusa lett.

1599182773
Fotó: a szerző felvételei