Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kárelhárítási gyakorlat Székesfehérváron

Szöveg: Hidvégi Ferenc őrnagy |  2017. október 1. 18:12

Kárelhárítási gyakorlatot hajtottak végre a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred gépjárművezetői és a javító századának katonái a napokban. A foglalkozást Ladányi Gabriella tanácsos, környezetvédelmi főelőadó vezette.

1596039380

A gyakorlat forgatókönyve szerint a szállítójárműről lezuhant, fagyálló folyadékot tartalmazó hordók közül egy megsérült és az úttesten szennyezést okozott, sőt, a gépjármű vezetője is súlyos szenvedést szenvedett.

1596039380
A gépjármű parancsnoka a szükséges jelentést megtette, a kiérkező szolgálati személyek az egészségügyi ellátás, valamint a műszaki mentés szakszerű végrehajtásával a káresemény következményeit hatékonyan felszámolták.

A gyakorlat célja a veszélyes anyagokkal dolgozók környezettudatos magatartásának formálása, valamint a technológia és eljárás folyamatához kapcsolódó ismeretek gyakorlati alkalmazása volt. A gyakorlati módszertani oktatás azért nagyon fontos, mert egy esetleges éles helyzetben csak az elméleti és gyakorlati ismeretek együttes, szakszerű alkalmazási képességeinek birtokában lehetséges a keletkezett károk elhárítása és felszámolása.

A veszélyes anyagok szállítása több szempontból is kockázatos, ezért ilyen helyzetekben csak a kárelhárításban részt vevő személyek azonnali, célirányos és összehangolt tevékenység az, a mi célra vezethet az élet és vagyonmentés valamint a további környezeti károk megelőzésében.

1596039380


Fotó: a szerző felvételei