Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katona- és bordalfesztiválon vettek részt a toborzók

Szöveg: Holló István őrnagy |  2014. május 24. 15:04

Kihelyezett érdekvédelmi és toborzópontot működtettek az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH  HKNYP) Heves megyei irodájának munkatársai a napokban Abasáron, a XX. Nemzetközi Katona- és Bordal Fesztiválon.

A fesztiválra − az elmúlt évekhez hasonlóan − sokan látogattak ki, nemcsak a  megyéből, hanem az ország távolabbi részeiről is. A programokra összesen több mint háromezren voltak kíváncsiak, akik mindannyian valamilyen kapcsolatban vannak vagy egykor voltak a Magyar Honvédséggel.

1595972471

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság munkatársai is részt vettek a fesztiválon

A rendezvény fővédnöke Végh Ferenc nyugállományú vezérezredes volt, aki természetesen részt vett a megnyitóünnepségen is. Dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes pedig a honvédelmi miniszter által adományozott kitüntetéseket adott át.

A Heves megyei iroda állományának tagjai nagyszámú érdeklődőt fogadtak az általuk üzemeltetett érdekvédelmi és toborzóponton, ahol tájékoztatást adtak a Magyar Honvédségben rejlő lehetőségekről, a hivatásos és szerződéses szolgálatvállalás feltételeiről, valamint az Önkéntes Tartalékos Rendszer működéséről, a jelentkezés feltételeiről és a szerződéskötés folyamatáról. Érdekvédelmi szempontból pedig az előre kiértesített érdekvédelmi körbe tartozó nyugállományú katonákat, honvédségi közalkalmazottakat, valamint katonaözvegyeket fogadták, és intézték a beszélgetések során felmerült gondjaikat, problémáikat.


1595972471

Nagyszámú érdeklődőt fogadott az érdekvédelmi és toborzópont

Az érdeklődők megismerkedhettek a különböző gyalogsági, fegyverzettechnikai eszközökkel. A bátrabbak − akik korábban sor-, illetve szerződéses katonai szolgálatot teljesítettek − még a részleges szét- és összeszerelést is vállalták.

Fotók: Boldizsár Attila törzszászlós