Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Múlt és hagyomány, jövő és humánum

Szöveg: Antal Ferenc |  2014. május 24. 15:02

Ez a nap a kegyeletadás mellett a béke, a hazaszeretet ünnepe, de a jövő iránti felelősségre is figyelmeztet − jelentette ki Vargha Tamás május 24-én, szombaton, a budapesti Hősök terén megrendezett harmadik Helyőrségi Tavaszi Szemlén.

1595972470
Harmadszorra rendezték meg a Helyőrségi Tavaszi Szemlét

A Helyőrségi Tavaszi Szemle a katonai szervezetek bemutatása mellett arra hivatott, hogy tudatosítsa az emberekben: Budapest lakossága minden helyzetben számíthat a Magyar Honvédségre. ,,Öröm számunkra, hogy évről évre egyre többen érkeznek a Hősök terére, hogy velünk együtt ünnepeljék a honvédelem napját" − kezdte ünnepi beszédét a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Mint fogalmazott, a honvédségnek köszönhetően ez a nap már nemcsak az emlékezésről szól, hanem a szabadságot, a honvédek hazaszeretetét és hűségét, nemzetünk iránti elkötelezettségét is hirdeti.

Vargha Tamás kitért a Magyar Honvédség társadalomban betöltött szerepére, hangsúlyozva, hogy a katonákra nemcsak a katasztrófaelhárítási feladatok során számíthat a lakosság. Méltatta a civil társadalom és a honvédség érdekében dolgozó társadalmi szervezetek tevékenységét is. Kiemelte, hogy a budapesti helyőrség katonai alakulatai a nemzetközi szervezetek tagjaként konferenciák, értekezletek, gyakorlatok mellett sportbajnokságok szervezésével és az azokon történő eredményes részvételükkel is bizonyítják elszántságukat és felkészültségüket. ,,Katonáink karitatív szolgálatának és társadalmi szerepvállalásának köszönhetően mindig lesznek olyan nemzedékek, akik méltó módon őrzik az elődök örökségét" – zárta beszédét a parlamenti államtitkár.

1595972470
Vargha Tamás: ,,Öröm számunkra, hogy évről évre egyre többen érkeznek a Hősök terére"

A magyar hősök emlékkövének megkoszorúzását követően a különleges díszelgőcsoportok tartottak látványos alaki bemutatókat. Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár díszelgői mellett Ljubljanából, Pozsonyból, Prágából és Varsóból érkezett különleges díszelgőcsoportok is bemutatták tudásuk legjavát.

A díszmenetet követően a résztvevők a katonákkal együtt indultak a városligeti Napozórétre, ahol statikus bemutatók keretében számos honvédségi alakulattal ismerkedhettek meg. A színpadon fellépő együttesek mellett az érdeklődőket páncélosok, speciális katonai járművek, valamint paintball és repülőgép-szimulátor is várta a nap folyamán.

1595972470
Főhajtás a hősök emléke előtt: Vargha Tamás és dr. Benkő Tibor vezérezredes


Fotó: Tóth László