Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonadiplomaták a repülőbázison

Szöveg: Galambos Sándor |  2013. június 21. 7:35

Kecskemétre látogattak június 19-én a budapesti katonai attasétestület (Budapest Military Attaché Corps – BMAC) tagjai. A katonadiplomaták áprilisban a Szolnokon állomásozó alakulatokkal ismerkedtek meg, kora ősszel pedig a tervek szerint az MH Pápa Bázisrepülőtér vendégei lesznek.

1595955949

Egy napot az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison töltöttek a hazánkba

akkreditált katonai attasék. A vendégeket Jenei Barna alezredes, a bázis

megbízott parancsnokhelyettese köszöntötte és tartott számukra rövid

tájékoztatót az alakulat múltjáról, jelenéről, további terveiről, a NATO

szövetségi rendszerében vállalt feladatairól. Ezt követően a katonadiplomaták

megtekintették a repülőtér-karbantartó század technikai eszközeit, egy statikus

bemutatót az egyik Gripen-hangárban, az irányítóban szolgálatot teljesítők

munkakörülményeit, valamint egy kiképzési repülést, és elbeszélgettek a pilótákkal is.

Jacinto Romero ezredes, a Spanyol Királyság budapesti nagykövetségének

véderőattaséja a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy még

csak egy éve szolgál Magyarországon, de már sok alakulatnál járt. Nagyon

fontosnak tartja ezeket a látogatásokat, mert egy-egy ilyen alkalommal nemcsak

az attasék katonai ismeretei bővülnek, hanem tartalmas, a munkájukat

megkönnyítő személyes kapcsolatok, barátságok kialakítására is lehetőségük

nyílik. A testület doyenje a kecskeméti látogatással kapcsolatban pedig elárulta:

légvédelmi tüzérként szakmai szempontok alapján is nagyon örül annak, hogy

megismerhette a bázist, s hasonló érdeklődéssel készül az őszi pápai „vizitre" is.

1595955949

Fotó: a szerző felvételei

Címkékattasé