Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Veszélyeztetett lett Szíria összes világörökségi helyszíne

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. június 20. 21:28

A Szíriában több mint két éve tartó harcok miatt az UNESCO világörökségi listáján szereplő valamennyi szíriai helyszínt veszélyeztetetté nyilvánította Kambodzsában zajló tanácskozásán a szervezet Világörökségi Bizottsága.

Az arab köztársaság hat világörökségi helyszínnel rendelkezik, közülük elsősorban a heves harcok sújtotta Aleppó óvárosáért fejezte ki aggodalmát a bizottság, amely június 20-ai, csütörtöki döntésében rámutatott: a város súlyos károkat szenvedett a Bassár el-Aszad rezsimje ellen 2011 márciusában kitört felkelés, majd az immár több mint 90 ezer halottat követelő polgárháború során.

Aleppó ősi városa 1988-ban lett a világörökség része. Damaszkusz (1980), valamint Boszra (1980) ősi városa, illetve Palmüra romjai (1980) után ez volt a negyedik helyszín, amely megkapta a védelmet jelentő besorolást. Később a Krak des Chevaliers keresztes lovagi erődöt és a Szaladin-citadellát – az ország talán két legnagyobb idegenforgalmi látványosságát -, majd a Szíria északi vidékén fekvő ősi falvakat is világörökséggé nyilvánították.

A világörökségi bizottság phnompeni ülése előtt készült dokumentumokban még az szerepelt, hogy az UNESCO csak félinformációkkal rendelkezik a károkról, és hiteles forrásokra van szüksége ahhoz, hogy fel tudja mérni a veszteség valódi mértékét, mert a kormányzat, de a közösségi háló által szolgáltatott hírek „sem feltétlenül felelnek meg a valóságnak".

Mindezek ellenére – figyelembe véve a háborús helyzetet – a testület végül arra jutott, hogy valamennyi helyszínt veszélyeztetetté nyilvánítja, a körülmények ugyanis nem megfelelők a szóban forgó hat világörökség rendkívüli értékének megóvásához. Aleppóra mindez különösen igaz – emelte ki a bizottság.

Ezzel kapcsolatban szakértők emlékeztettek arra, hogy áprilisban leomlott az aleppói Omajjád mecset minaretje. A polgárháborúban szemben álló felek kölcsönösen egymást vádolták az észak-szíriai nagyváros ezeréves történelmi gyöngyszemének lerombolásával. A 8. században épült, majd a 12. században újjáépített mecset már 2012 őszén is jelentős károkat szenvedett, csakúgy mint az aleppói bazár, amelynek boltjai a néhol több száz éves fa ajtóiról ismertek. A bazár egy része tavaly szeptemberben tűz martalékává vált.

A szíriai harcok kirobbanása óta az UNESCO számos alkalommal felszólította a lázadókat és a kormányerőket, hogy kíméljék meg az ország kulturális örökségét, a nemzetközi közösség figyelmét azokra a kockázatokra hívta fel, amelyet a háborúban burjánzó illegális műkincs-kereskedelem jelent.

Szakértők arra számítanak, hogy a Világörökségi Bizottság Mali esetében is hasonlóan szigorú döntést fog hozni, és veszélyeztetetté nyilvánítja az afrikai országban található örökséget – egyebek közt a több ezer ősi kéziratáról ismert timbuktui könyvtárat, valamint sírokat és szentélyeket -, amely már így is részben megsemmisült az iszlamisták miatt.

A Szíriával kapcsolatos döntés révén a „vörös lista" 44 tagúra bővült. A veszélyeztetett helyszínek főként Afrikából és Délkelet-Ázsiából kerülnek ki, de ilyen besorolás alá esik például Liverpool kikötője is.