Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai gépjárművek az utakon

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2017. január 14. 12:52

A Magyar Honvédség felhívja a figyelmet, hogy járművei a téli időjárás ellenére is folyamatosan közlekednek a közutakon. 

1596026139

A határvédelmi feladatok miatt a déli országrészben megnövekedett a katonai gép- és harcjármű-forgalom. A közlekedésben részt vevők az érintett területen gyakran találkozhatnak önállóan haladó, a határvédelmi feladatban résztvevő katonákat szállító járművekkel is.
A honvédség speciális feladataiból adódóan ezek a járművek sokszor túlsúlyosak (némelyikük közel 10 tonna), igen méretesek (akár több mint húsz személy szállítására is alkalmasak lehetnek), vagy speciális felépítménnyel rendelkeznek, amely korlátozhatja a kilátást. Ezért megközelítésük fokozott óvatosságot követel. Emellett a járművek fékútja is megnövekedik a nagy súly miatt: ez egy személygépkocsihoz képest akár kétszeres hosszúságú is lehet.

1596026139

A járművek zárt katonai oszlopban is közlekednek, ami azt jelenti, hogy az oszlop elején és végén megkülönböztető jelzést használó gépjárművek vezetik fel, kísérik, zárják közre ezeket. A zárt katonai oszlopba behajtani, azt megelőzni tilos (KRESZ 42. §) és veszélyes, mert a szembejövő járműforgalom elől nem lehet biztonságosan visszatérni a menetirány szerinti forgalmi sávba. A zárt katonai oszlopban közlekedő gépjárművek között nincs szükség az átlagos követési távolság betartására (KRESZ 27. §2.pont), valamint a sebességük is eltérő lehet (gyorsabb vagy lassabb) az adott útvonalon megengedett legnagyobb sebességhez képest.
A járműoszlop nem szakadhat szét, tehát mozgása egyszerre történik. Ennek érdekében útkereszteződésekben, le- és felhajtóknál, útakadályoknál, előzésnél, valamint szűk és beláthatatlan útkanyarulatoknál időszakos forgalomkorlátozásokra lehet számítani.

1596026140