Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonai kártyák, kártyázó katonák

Szöveg: Kovács Dániel |  2015. november 22. 12:09

Bemutatták Jánoska Antal és Facsar Mihály Katonai kártyák-Kártyázó katonák című könyvét november 18-án, Bicskén.

1596004293

A szerzőpáros könyve, amely tavaly decemberben jelent meg a Zrínyi Kiadó gondozásában, a nagy történelmi korszakokon keresztül vezeti be az olvasót a különböző, háborús témájú kártyafajták világába. A számtalan illusztrációval színesített könyv a katonai kártyák szerepét is feltárja. Ezek között akadtak propagandacélból nyomtatottak, és persze olyanok is, amelyek csupán az unalom elűzését szolgálták a lövészárkokban. Külön érdekesség, hogy a kártyalapokon keresztül a történelmi eseményekbe is bepillantást enged a kötet, hiszen például egy-egy nagyobb győzelem vagy híres hadvezér is rendre visszaköszön a lapokról.

A bemutatóra, amelynek a BEMKK Nagy Károly Városi Könyvtára adott otthont, vetítéssel egybekötött előadással készültek a szerzők. Jánoska Antal elmondta: már a középkorban is divatban voltak a katonai vonatkozású kártyák, majd beszélt a napóleoni háborúkat bemutató kártyasorozatról is. Az 1848-as szabadságharc dicsőséges tavaszi hadjáratát is megörökítették kártyalapokon. A szabadságharc után készült olyan kártyapakli is, amelyet az események után húsz évvel sem engedett nyomdába a cenzor.

1596004293

Facsar Mihály a modern kori kártyákat vette górcső alá, a huszadik századi csaták szemszögéből, és felsorolta a hadikártyák fajtáit. Elhangzott, hogy a saját és szövetséges haderőket bemutató kártyák az első világháború alatt jelentek meg nagy mennyiségben, és a mai napig világszerte adnak ki ilyen témájú kártyákat. A második nagy csoport a gúnykártya, amelynek célja természetesen az ellenség nevetségessé tétele volt. Győzelmi kártyák is megjelentek a legtöbb hadviselő országban, hogy igényesen megmunkált képekkel meséljenek egy-egy győztes csatáról. Fontosak voltak az oktató kártyák is, amelyek például egy-egy harceszközt ismertettek meg a lapokat forgató katonákkal. Nem volt ritka az olyan kártyatípus sem, amellyel az ellenséget akarták összezavarni. A hadifoglyok is előszeretettel rajzoltak kártyákat. Emlékkártyák kiadása már a napóleoni háborúk után is divatban volt, és napjainkban sem ritka.

1596004294

Fotó: a szerző felvételei