Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonák a gyermekekért

Szöveg: MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 10. Területvédelmi Zászlóalj |  2019. február 22. 17:15

A Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 10. Területvédelmi Zászlóalj szervezte meg a miskolci ITC Székházban február 19-én a Katonák a gyermekekért elnevezésű karitatív rendezvényt. A jótékonysági programon a hivatásos, szerződéses és tartalékos katonák önkéntes adományokkal és véradással támogatták a gyermekeket és a rászoruló betegeket.

1599199204
A rendezvény a Borsod-Abaúj Zemplén megyében települő alakulatok, az MH 54. Veszprém Radarezred 3. Gerinc Radar Mérőpont (Bánkút), az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 4. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda, valamint az eseményt szervező 10. Területvédelmi Zászlóalj aktív és tartalékos katonáinak összefogásával valósult meg Szombati Emese alezredes, zászlóaljparancsnok ötlete alapján. A karitatív napon a megyei kormányhivatal képviseletében dr. Gerőcsné Tóth Andrea főigazgató köszöntötte a katonákat, majd Polyák András ezredes szólt a vendégekhez. Az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred parancsnoka beszédében kiemelte, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a tartalékos rendszer, valamint a tartalékosok jelenlétükkel és példaértékű munkájukkal nagymértékben hozzájárulnak Magyarország védelmi képességének erősítéséhez.

A rendezvény célja volt, hogy a Magyar Vöröskereszt segítségével a rászoruló családok, főképp gyermekek részére újszerű játékokat juttassanak el a katonák. A játék a gyermek számára igazi ajándék, hiszen a játékon keresztül fejlődik a személyisége, képessége. Vannak azonban olyanok is, akiknek nem a játék az elsődleges: a beteg gyermekek megsegítésére véradással készültek a katonák.

1599199205
„A karitatív tevékenység nem áll messze a Magyar Honvédségtől, hiszen évtizedek óta segítenek a katonák véradással a rászorulókon. Így a véradást és az ajándékozás örömét nem volt nehéz összeegyeztetni. A gyermekek a jövőt jelentik" – emelte ki Polyák ezredes.

Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója válaszbeszédében megköszönte a katonák segítségét mind a véradás, mind az adományozás tekintetében. A „cipős dobozok" jó helyre kerülnek, a rászoruló gyermekeknek gyűjtött adományok hamarosan célba érnek a szervezet révén.

A megyei sajtó megjelent képviselőinek Szombati Emese alezredes elmondta, a katonák szívesen csatlakoztak a karitatív gondolat megvalósításához. Plusz motivációt jelentett számukra, hogy együttműködve a tartalékos állománnyal, áldozatvállalásukkal nyújthattak segítséget a rászorulóknak.

1599199205
Fotó: 10. TVZ