Gépszobrok

Ma már hazánkban is három, szakszerűen hatástalanított, majd felújított gép díszít közteret, s ezeket a környezetükből tereptarkán kiemelkedő, különleges emlékműveket meg is kedvelték az emberek, az internetre került fényképfelvételek százai-ezrei szerint. A világ számos országában is hasonlóak a tapasztalatok.

Kell valami tartós

Nem véletlen, hogy a repülés korai időszakából nem találunk betonoszlopokra helyezett gépeket. A történelem viharait túlélt Fokker Dreidecker-ek vagy Sopwith Camel-ek múzeumok féltett kincsei. A jórészt fából, vászonból gyártott törékeny gépek nem is lennének képesek ellenállni az időjárás viszontagságainak, a csapadéknak, a fagyoknak, a napsütés romboló hatásának.

Ahhoz, hogy az emlékműként kiállított repülőgép évekig szép maradjon és a szükséges takarításokon, ápolásokon kívül ne igényeljen komolyabb karbantartást, fémburkolat és ellenálló, speciális festés, lakkozás szükségeltetik. Persze ez sem jelent tökéletes védelmet: a természeti csapások még így is könnyen megrongálhatják a gépeket. 2018. október 11-én a Michael nevet kapott hurrikán csapott le az amerikai légierő Tyndall légibázisára. A valaha mért harmadik legnagyobb erősségű, 4-es besorolást kapott szélvihar nem csupán a támaszpont épületeit, hangárait (s az ott tárolt F–22 Raptorokat, illetve QF–16 Falcon távirányítású gépeket) tépázta meg, de komoly károkat okozott a bázis előtt kialakított Veteránok Parkjában is, ahol a nyilvánosságra került fényképek szerint egyszerűen letépte a talapzatáról a 74-0095 lajstromszámú F–15A Eagle vadászgépet, amely aztán az eredeti helyétől távol, a hátára fordulva ért talajt. A park másik három gépe, egy F–4C Phantom II-es, egy F–106A Delta Dart és a korelnök, a 10133-as oldalszámú F–86L Sabre kisebb sérülésekkel megúszta a „légi támadást".

Népszerű típusok

Nem véletlen az sem, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország területén található a legtöbb „szoborrepülőgép", hiszen ahol nagy a légierő, ott nagy a merítési lehetőség, vagyis az aktív szolgálattól elköszönő, de még egyben lévő merev vagy forgószárnyas. A szoborrá vagy „kapuőrré" nemesedett gépek döntő többsége 1950–1989 között élte aktív korát. Ez sem meglepő: akkor még a mai gépszámok sokszorosa repült mindkét oldalon, hiszen a hidegháború elején a mennyiség és nem a lehető legfejlettebb csúcstechnika jelentette az előnyt egy-egy konfliktusban. A híres amerikai 100-as sorozat egymást követő típusai – az F–100 Super Sabre-től a már említett F–106 Delta Dartig – például a legnépszerűbb „szoboralapanyagnak" számítanak az Egyesült Államokban. Egykor az F–104 Starfighter Európában szintén meglehetősen komoly flottával rendelkezett, így a belga hadsereg légi komponensének főhadiszállását is egy F–104G „őrzi", egészen pontosan az FX21-es oldalszámú példány. Az FX86-os pedig a híres Kleine Brogel légibázis tiszti étkezdéjét vigyázza. Délebbre haladva a görög Tripolis légibázis előtt tör az ég felé egy F–104G (lajstromszáma: FG715), míg Vasiliada városka egyik terét a típus FG734 lajstromjelzésű példánya díszíti.

A repülős történelmére joggal büszke Nagy-Britanniában is komoly hagyománya volt a katonai gépek kiállításának. Mára azonban ezen emlékművek döntő többsége eltűnt: ezt főleg azok vették tudomásul szomorúan, akik számára fontos volt, hogy a már rég nem létező önálló hazai katonai repülőipar fejlesztései díszítsék a Brit Királyi Légierő (Royal Air Force – RAF) bázisait. Méghozzá nem is akármilyen típusok vigyázták aktív társaik munkáját: a waddingtoni „őrző" például az XL189-es lajstromszámú Handley Page Victor volt. Ez a gép részt vett a híres, 1982. május elsején végrehajtott bevetésben, amelynek során a RAF a brit felügyelet alatt álló, az Egyenlítőhöz közeli Ascension-szigetről indulva megtámadta az akkor épp az argentin légierő által használt Port Stanley repülőterét a Falkland-szigeteken. Az 57. század kötelékébe tartozó, Bob Tuxford századparancsnok vezette Handley Page Victor egyike volt azoknak a légi utántöltő repülőgépeknek, amelyek egy bonyolult művelet keretében lehetővé tették a 16 órás, 12 200 kilométeres bevetést. A gép vesztét végül a Brit Királyi Légierő „egy kapu, egy gép" szabályzata okozta: ennek jegyében egy repülőtéren csak egy kiállított gép lehetett. A sokat látott Vulcan-t így 1989 augusztusában bezúzták.

Sosemvolt lánglovag

Vannak olyan „gépszobrok" is, melyek nem egészen azok, aminek látszanak. Ilyen például a kaliforniai erdészeti és tűzvédelmi hivatal Hemet mellett működő légibázisánál a tűzoltó repülőgépnek előszeretettel alkalmazott, jellegzetesen tömzsi, 70-es jelzéssel ellátott Grumman S–2 Tracker, amelynek hajtóművei árulkodnak a turpisságról. Ehhez persze tudnunk kell, hogy a kaliforniai tűzoltók az S–2F3AT Turbo Tracker-t használták, s a Marsh Aviation által felújított és átépített gépek (szám szerint 22) mindegyikét modern, Honeywell TPE311–14GR gázturbinás hajtóművel látták el.

A hemeti légibázis műemlék gépén viszont jól felismerhető az eredeti, 1525 lóerős Wright R–1820–82WA Cyclone 9 típusú léghűtéses csillagmotor, amely többek között a második világháborús Boeing B–17 Flying Fortress-eket is működtette. A helyi légi fecskendőnek álcázott merevszárnyú pedig a valóságban nem más, mint a japán tengeri önvédelmi erők egykori, 4146-os oldalszámú S–2A járőrgépe, amely a karrierjét az amerikai haditengerészetnél kezdte, 136745-ös lajstromszámmal. A távol-keleti ország hadseregében történt kiselejtezése után, a 2000-es évek legelején került vissza az Egyesült Államokba, de ott már sosem repült, pláne nem alakították át a speciális tűzoltó folyadék hordozására és ledobására alkalmas tartálygéppé.

A világ legelső, hadrendbe állt „lopakodó" (azaz inkább nehezen felderíthető) támadó repülőgépéből is akad „kapuőr": a 79-10780 lajstromszámú, „Scorpion 1" nevet kapott gép a nevadai Nellis légibázis előtt, a Nellis sugárúton fényképezhető. Méghozzá igen régóta, hiszen 1992. május 16-án került a jelenlegi helyére. A folyamatos felújítások, festések során persze már nem az aranynál is drágább, különleges, a radarsugarakat eltérítő borítást kapta meg a gép.

A vietnami háború komoly sebeket ejtett nemcsak a társadalmon, hanem a fegyveres erőkön is. A számos, erre a korszakra emlékeztető veterán (F–4 Phantom II-esek, F–100-asok, UH–1-esek) sorából kiemelkedik a Pennsylvania állambeli Fort Indiantown Gap városa mellett működő Muir légibázis előtt látható szoborcsoport. Három forgószárnyas a dzsungelek felett vívott véres légi hadviselés ikonikus típusait jeleníti meg. A középen látható Bell AH–1Q Cobra harci helikoptert egy-egy Hughes OH–6 Cayuse könnyű felderítő- és UH–1H Huey szállítóhelikopter kíséri. Akad egy szomszédjuk, nem is akármilyen: a 63-7773 lajstromszámú, pszichológiai hadviselésre specializált, Vietnam felett szintén sokat repült EC–1030E Commando Solo négyhajtóműves gép teszi teljessé a kompozíciót.

Fotó: internet