Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonának állnak a somogyi fiatalok

Szöveg: Mészáros Károly őrnagy |  2018. február 1. 9:40

A somogyi toborzók 2002 óta hagyományosan januárban rendezik meg a Honvédelmi Pályaválasztási Napot, melynek részeként a katonai szolgálatvállalás és a katonai tanintézetekben folyó képzések népszerűsítése mellett lehetőség nyílik jelentkezni a honvéd altiszti szakképzésre is.

1596044125

Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kaposvári munkatársai ebben az évben január 24-én várták a diákokat a Honvédelmi Pályaválasztási Napon. Horváth Jenő őrnagy, a kaposvári központ parancsnoka köszöntőjét követően a megjelent közel ötven fiatal megismerkedhetett a jelentkezés feltételeivel, a tanintézeti képzéssel, továbbá a honvédtiszti és altiszti pálya bemutatásával kapcsolatos tájékoztató előadáson vehettek részt.

Győri Tamás hadnagy, toborzótiszt a katonai tanintézeti képzéseken túl tájékoztatta a diákokat a szerződéses és önkéntes tartalékos katonai szolgálat vállalásának feltételeiről is. Az altisztképzésről és az altiszti karrierről Bálint Ákos főtörzszászlós, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred vezénylőzászlósa tartott előadást.

A rendezvényt airsoft-lövészet és hatástalanított fegyverek bemutatója színesítette.

Fotó: Koncsek Barna zászlós