Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonás érettségi

Szöveg: Galambos Sándor |  2015. június 17. 17:32

Katonai alapismeretekből érettségiztek a diákok június 15-én a kecskeméti Gáspár András Szakközépiskolában. A sikeres írásbeli vizsga után most a gyakorlatban kellett bizonyítaniuk felkészültségüket. 

1595995854

Már a vizsgabizottság elé lépés is az értékelés egyik szempontja volt a katonai alapismeretek tantárgy gyakorlati érettségi vizsgáján a kecskeméti Gáspár-szakközépiskolában. A diákok három tételt húztak: térképismeretből, elsősegélynyújtásból és alakiból kellett bizonyítaniuk a tudásukat.

Az iskolában a 2007/2008 tanévtől oktatják – külön osztályokban – választható érettségi tárgyként a katonai alapismereteket. A fiatalok honvédelmi ismereteinek bővítése és a katonai pálya népszerűsítésére érdekében pedig három évvel ezelőtt Kecskemét önkormányzatával és az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázissal együttműködési szerződést is kötöttek.

1595995855

A képzést a tantestület részéről Madariné Ádám Györgyi, az intézményegység vezető-helyettese koordinálja, az elméleti előadásokat Lassú Gábor tanár tarja, a szakmai foglalkozások levezetését pedig Szabó János nyugállományú ezredes, Murár Zoltán alezredes és Durgó Tamás százados vállalták. A közös munkát a bázis részéről Minkó Ottó alezredes, kiképzési főnök segíti.

Az intézményben jelenleg négy évfolyamon, összesen nyolc osztályban tanítják a katonai alapismereteket. A diákok a Honvédelmi Minisztérium által meghirdetett különböző versenyeken is kiválóan szerepelnek, két hónappal ezelőtt például a Honvédelmi Kötelék országos döntőjén, légpuskalövészetben végeztek az első helyen.

1595995855

A végzősök közül egyre többen választják a katonai pályát. A továbbtanulni szándékozók közt népszerű a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara és az MH Altiszti Akadémia, sokan pedig a szerződéses katonai szolgálatot választják.

A kunadacsi Nagy Zoltán például tudatosan készül a katonai pályára, a repülőbázison szeretne dolgozni. A tantárgyat kimondottan szerette, az érettségitől nem tartott, mert mint mondta: ezekre az órákra is ugyanúgy kellett készülnie, mint az összes többire. A kívülálló számára talán az lehetett furcsa, hogy a szóbeli vizsga egy része az ideiglenesen alakuló térré kinevezett sportpályán zajlott.

Szűcs Péter viszont egyelőre nem akar katona lenni, ennek ellenére mégis katonai alapismeretekből érettségizett. Az orgoványi fiatalember döntésének nagyon egyszerű oka van: megszerette a tantárgyat. Az órákat, a gyakorlati foglalkozásokat kimondottan érdekesnek találta, bár a tereptannal egy kicsit meggyűlt a baja.

1595995855

Fotó: a szerző felvételei

CímkékKatonaSuli