Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Putyin: „A NATO közeledik a határainkhoz, és nem mi mozgunk valamerre”

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 17. 18:35

Oroszország kénytelen lesz azokra az országokra irányítani a fegyvereit, ahonnan fenyegetés éri – jelentette ki június 17-én, kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután finn kollégájával, Sauli Niinistövel tárgyalt Moszkva környéki rezidenciáján.

A Kreml honlapján olvasható közlés szerint az orosz államfő egy finn újságíró kérdésére válaszolva azt mondta, hogy „ha valakik Oroszország területét fenyegetik, akkor nekünk a fegyveres erőket, a korszerű csapásmérő eszközöket azokra a területekre kell majd irányítanunk, ahonnan a fenyegetés kiindul". „Hogyan is lehetne másképp, hiszen a NATO közeledik a határainkhoz, és nem mi mozgunk valamerre" – tette hozzá Putyin.

Az orosz elnök mindazonáltal közölte, hogy Moszkvát a NATO rakétavédelmi rendszerének tervezett kiterjesztése jobban aggasztja, mint az Európába telepítendő fegyverekről szóló nyugati nyilatkozatok. „Ezek inkább Oroszországnak szánt és az Európai Unióval kapcsolatos politikai kijelentések" – vélte. Hozzátette, hogy azokat elemezni fogják, de egyelőre nem lát okot „különösebb aggodalomra".

Putyin kijelentette, hogy országa nem fenyegeti Finnországot, amelynek biztonságát szerinte a legjobban az garantálja, ha megőrzi semlegességét.

Az orosz államfő a nap folyamán a Hadsereg 2015 elnevezésű, a Moszkva közeli Kubinkában rendezett haditechnikai fórumon és kiállításon bejelentette: Oroszország az év végéig több mint 40 újabb interkontinentális ballisztikus rakétát állít hadrendbe.

Vlagyimir Putyin a finn elnökkel közös tájékoztatóján reagált Petro Porosenko ukrán államfő hétfői kijelentésére, miszerint Oroszország valójában Viktor Janukovicsot fizette le, amikor 3 milliárd euró értékben ukrán állampapírokat vásárolt, hogy a megbuktatott elnök ne írja alá az európai uniós társulási megállapodást. Putyin szerint Kijevnek ilyen értelemben ugyancsak megvesztegetésnek kell tekintenie a Nyugattól kapott pénzügyi segítséget. Közölte, hogy Ukrajna nehéz gazdasági helyzetére való tekintettel Oroszország nem kéri a kölcsönnek szánt milliárdok idő előtti visszatérítését, de remélik, hogy azt visszakapják.

Az orosz elnök emellett bírálta az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, amelyek szerinte nem gyakorolnak kellő nyomást Kijevre, hogy az végrehajtsa a délkelet-ukrajnai konfliktus békés megoldását célzó minszki megállapodásokat. Mint mondta, Moszkva „a lehetőségek szerinti befolyást gyakorolja az el nem ismert donecki és luhanszki népköztársaságokra".