Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

KatonaSuli pedagógus továbbképzés Szolnokon

Szöveg: honvedelem.hu / MH SZHB |  2016. július 12. 19:45

Az Alaptörvényben foglaltak szerint nemcsak a katonáknak, de minden állampolgárnak kötelessége a haza védelme, ezért is jó kezdeményezés a KatonaSuli-program, amely felkészíti a diákokat a katonai alapismeretekre.

1596016571

A nemrég lezajlott rendezvény azért is nagyon hasznos, mivel a továbbképzés két hete alatt az érintett tanárok hozzájuthatnak a tanításhoz elengedhetetlen elméleti és gyakorlati ismeretekhez. 
A cél, hogy iránymutatást kapjanak a tantárgy oktatását illetően. A résztvevők összesen 80 órát töltöttek az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison, negyven órában e-learning keretében ismerkednek a tantárgy oktatásának részleteivel.

A gyakorlati felkészítés során a tanárok megismerkednek egyebek mellett az elsősegélynyújtással, a fegyverek kezelésével, lövészettel, a tájolással, illetve más hasznos „praktikákkal".
A tanfolyam végén a pedagógusok tanúsítványt kapnak, amely a köznevelésügyi törvény alapján feljogosítja őket a katonai alapismeretek nevű tantárgy oktatására, illetve arra, hogy érettségiztessenek is abból.

1596016571

Fotó: Fodor Orsolya (Új Néplap)