Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Keddtől ismét várja a látogatókat a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2020. július 4. 9:32

Új kiállítással nyitja meg újra kapuit július 7-én, kedden a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Emellett a Hadtörténelmi Levéltár és a Hadtörténeti Könyvtár új adatbázisok kutathatóságát kínálja – közölte az intézmény az MTI-vel.

Mint írták, a Budapest Fotó Fesztivál keretén belül elkészült, „Ellesett pillanatok – Katonaélet az 1960-as évek felvételein" című kiállítás március közepére tervezett megnyitóját pótolja most a múzeum.

„Azok, akik ebben az időszakban teljesítettek katonai szolgálatot, némi nosztalgiával szemlélhetik majd a tárlat képeit és a korszak tárgyait" – fogalmaztak.

A koronavírus-járvány alatt zárt intézmény az elmúlt időszakban több, eddig digitálisan nem elérhető adatbázis feldolgozását is végrehajtotta. A Hadtörténelmi Levéltárban elektronikusan elérhetővé váltak a Honvédelmi Minisztérium 1920 és 1943 közötti elnöki iratanyagának mutatókartonjai, elkezdődött a katonai bíráskodás iránt érdeklődők és a családfakutatók számára újdonságokat kínáló, a honvéd törvényszékek és a tábori bíróságok 1867 és 1945 között keletkezett irataihoz rendelkezésre álló névmutató kartonok számítógépes adatbázissá formálása, valamint a szovjet hadifogságból hazatérő hadifoglyok névkartonjainak számítógépes feldolgozása is. A Hadtörténeti Könyvtár online katalógusa elektronikus hozzáférés biztosítása mellett, mintegy négyezer hadtörténelmi vonatkozású tanulmánnyal és cikkel bővült, ezzel is segítve a tudományos kutatást.

A járványhelyzet időszaka alatt, a távoktatás támogatására az intézmény muzeológusai, levéltárosai, történészei, térképtárosai és könyvtárosai együttes munkájának eredményekét létrejött, képekkel, videókkal színesített digitális oktatási csomag a továbbiakban is bővülni fog. A csomag elérhető a hadtörténelmi kompetenciaközpont honlapján: www.militaria.hu – áll a közleményben.