Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Képeslapok Afganisztánból – Debrecenben is

Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy |  2013. június 14. 13:19

Debrecenbe érkezett a Magyar Honvédség vándorkiállítása, amely 40 nagyméretű tablón mutatja be az afganisztáni magyar szerepvállalás történetét és legfőbb eredményeit.

1595955661

Budapest és Szolnok után most egy héten át, június 20-ig a debreceni Kossuth téren látható a nagyszabású fotókiállítás. A szabadtéri tárlaton nem csak a Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT), hanem a Magyar Honvédség többi missziója is helyet kapott, így az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a Műveleti Tanácsadó Csoport, a Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens, vagy épp a Különleges Műveleti Kontingens tevékenységébe is.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján Pajna Zoltán, Debrecen város alpolgármestere köszönetet mondott a Magyar Honvédség, azon belül a Bocskai-dandár katonáinak az afganisztáni missziókban való helytállásért. Méltatta az alakulat katonáinak felkészültségét, az újjáépítés során nyújtott megfeszített munkáját.

1595955661

– Parancsnokként sokszor álltam itt, a Kossuth tér Nagytemplom előtti részén, és köszöntem el a misszióba indulóktól – kezdte beszédét Böröndi Gábor dandártábornok, az 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka. – Büszkeséggel tölt el minden alkalommal, amikor végignézek a rendezett sorokban álló katonákon. Hiszen az ismeretlenbe indulnak, s olyan feladatok állnak előttük, amelyeket bár itthon jól begyakoroltak, abban a másik világban egészen más viszonyok között kell végrehajtaniuk. Azonban bármelyik afganisztáni misszióról beszélünk is, elmondhatom, hogy mindig, minden körülmények között megállják a helyüket a magyar katonák.
– Fiatalok! Tanuljanak, sportoljanak, s legyenek rá büszkék, hogy a honvéd középiskolában tanulhatnak – szólt a Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium katonanövendékeihez Böröndi dandártábornok. – Legyen önök előtt példakép az a csaknem 1800 katona, aki 2006 és 2013 között a háborús övezetekben szolgálta hazáját!

A Bocskai-dandár parancsnoka külön köszöntötte Lippai Péter ezredest és Somogyi János alezredest, akik a PRT-9 valamint a PRT-12 kontingensek parancsnokai voltak Afganisztánban.

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 2009 óta vesz részt az afgán missziókban. A debreceni és a hódmezővásárhelyi katonák helytállásukkal kivívták a szövetséges nemzetek elismerését a távol-keleti országban. Baghlan tartományban számos alkalommal adta a PRT és az OMLT (Operational Mentor and Liaison Team – Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport) gerincét az 5. Bocskai István Lövészdandár. Jelenleg is bocskaisok teljesítenek szolgálatot a Kabul Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens 2. váltásában.

A kiállítás június 20-ig látható Debrecenben, majd tovább költözik Székesfehérvárra és Tatára.

1595955661

Fotó: a szerző felvételei