Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rendszerszerű együttműködés, jobb minőségű ellátás

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2013. június 14. 12:21

Szakmai együttműködési megállapodást írt alá a kölcsönös segítségnyújtás céljából az MH Egészségügyi Központ és az MRE Bethesda Gyermekkórház vezetése június 11-én. A két intézmény a korábbiakban is együttműködött, innentől fogva intézményes, szervezett keretek között folyik majd a közös munka, amelynek révén mindkét fél nyer – ez pedig természetesen elsősorban a betegek számára lesz hasznos.

Szabó István dandártábornok a honvedelem.hu kérdésére elmondta: az együttműködés több területen is komoly tartalommal tölthető meg. „Egyfelől a meglévő ügyeleti rendszereinkkel egymás működését tudjuk segíteni. A 18 év alatti betegek ellátásában a Bethesdának a maga kapacitásaival nagy szerepe lehet, akárcsak az újszülöttek ellátása terén. Az is nagyon fontos, hogy intézményeink és a Honvédelmi Minisztérium igényjogosultjai, illetve a református egyház alkalmazottai is tudják majd használni a struktúrákat. A klinikai oktatás terén szintén együtt tudunk majd működni", fogalmazott az MH Egészségügyi Központ parancsnoka.

1595955660

Dr. Velkey György, a Bethesda Kórház főigazgatója kiemelte: noha a Bethesda a régió egyik legnagyobb forgalmú gyermek-traumatológiai és -sebészeti kórháza, ahol egy-egy ügyeletben nem ritkán 150-200 gyermeket is ellátnak, összességében mégis a „kis kórházak" körét gyarapítja. „A társszakmák sokkal kisebb számban vannak nálunk jelen: nincs szájsebészünk, érsebészünk, idegsebészünk, pedig ezeket a szakmákat a traumatológia hátterében ritkán, de nekünk is használnunk kell. A Honvédkórházzal szívességi alapon eddig is sokat segítettünk egymásnak, innentől fogva azonban tényleg jóval biztonságosabbá válik majd a gyerekek ellátása. A rendszerszerű együttműködés a jobb minőségű ellátás garanciája", vélekedett a főigazgató. A Bethesda pedig a Honvédkórházból hiányzó kapacitásokkal tud hozzájárulni az az MH Egészségügyi Központ működéséhez a gyermekszakellátások – gyermek-gasztroenterológia, gyermekneurológia, gyermekradiológia stb. – terén.

Dr. Zsiros Lajos orvos dandártábornok elmondta: a Honvédkórház a ’90-es évek elejéig rendelkezett gyermekellátással, a Tiszti Kórház megszűnésével azonban eltűntek ezek a kapacitások az intézményből. „Igény viszont értelemszerűen mutatkozik a gyermekellátásra. Úgy is mondhatjuk, hogy a gyermekgyógyászatot leszámítva minden szakmai profillal rendelkezünk, így óriási eredmény számunkra ez az együttműködés, hiszen ahogy azt sokszor elmondjuk, a gyermek nem kis felnőtt", fogalmazott az MH Egészségügyi Központ orvosigazgatója.

Az együttműködés a jövőre nézve további területeken is bővíthető.

1595955660

Fotó: Dévényi Veronika