Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Keresztény értékeinket, hitünket, kultúránkat kell védelmeznünk

Szöveg: Szűcs László |  2016. szeptember 17. 14:36

Kapisztrán Szent János történelmi személyiségéből mindannyian erőt meríthetünk, hiszen ma is vannak veszélyek, amelyek leselkednek ránk és ugyanúgy védelmeznünk kell a keresztény értékeinket, kultúránkat, hitünket. Ha nem is a várfalaknál, de a határnál ma is helytállnak katonáink és a rendőreink – mondta dr. Simicskó István a budapest-máriaremetei kegytemplomban szeptember 17-én, szombaton.

1596019879

A honvédelmi miniszter a HM Katolikus Tábori Püspökség által rendezett 22. Nemzeti Katonai Zarándoklaton hangsúlyozta: Európa az egyetlen kontinens, amely létezését és napjaink értékeit a kereszténységnek, a hitének köszönheti. „Erre a hitre épült fel az európai civilizáció. Ha ezt elveszíti, akkor bajba kerül" – fogalmazott.

A zarándoklatokon dr. Simicskó István dr. Bíró László katolikus tábori püspöktől átvehette a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett Arany Érdemérem Elismerést. „Nagy megtiszteltetés ez a díj. Kapisztrán Szent János életútja, munkássága nem másról, mint a hitről és a bátorságról szól. Igen nehéz történelmi időszakban kellett Istent szolgálnia, s helyt állnia" – mondta.

1596019879

A honvédelmi miniszter a kitüntetés átvételét követően a honvedelem.hu kérdésére válaszolva hangsúlyozta: Kapisztrán Szent János a történelmi időkben nagyon komoly helytállásról tett tanúbizonyságot. 1456-ban, a nándorfehérvári diadalnál elévülhetetlen érdemei voltak. „A történelem ismétli önmagát, hiszen abban a korban fontos volt, hogy egy más hitű terjeszkedést megállítson, védelmezze Európát, az európai kereszténységet, ezen keresztül a magyarságot is. Ma is egy kicsit hasonló a helyzet. Vonható párhuzam, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy szükség van az összefogásra, hogy az európai népek, nemzetek védelmezzék ezt az értékrendet, amit az európai kereszténység jelent" – mondta.

1596019880

Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett elismeréseket első alkalommal a 2014-es Nemzeti Katonai Zarándoklaton adták át. Azoknak a katonáknak, kormánytisztviselőknek, közalkalmazottaknak adományozható, akik segítik a tábori lelkészek munkáját, vagy pedig valamilyen módon támogatják a tábori püspökséget.

1596019880


Fotó: Búza Virág és Tóth László

(A XXII. Nemzeti Katonai Zarándoklatról szóló tudósításunkat holnap olvashatják!)