Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Keresztutak – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. december 16. 6:23

1979 augusztusában három ifjú hallgató együtt húzott bakancsot, s kezdte meg tanulmányait a szentendrei katonai főiskolán. A történetüket az teszi különlegessé, hogy az életútjuk – hosszú kacskaringók után – 40 év elteltével ismét keresztezte egymást, s jelenleg ugyanannál a katonai szervezetnél szolgálnak, immár ezredesi rendfokozatban.

Történetünk három főszereplője az ország más-más szegletéből érkezett a Kossuth Lajos Katonai Főiskolára: Kovács Vilmos Budapestet, Papp Ferenc pedig Cibakházát hagyta maga mögött, hogy Szentendrén a tábori és rakétatüzér szakon tanulhasson, míg Horváth Csaba Pápáról jelentkezett az oktatási intézmény felderítő szakára.

– A négy évet egy helyőrségben töltöttük, de két különböző hallgatói századnál. A találkozási pont a tiszti klub, illetve a gyakorlótér volt. A csobánkai kiképzőbázison, a Kevélyek lábánál sokat gyakorlatoztunk; egymást követték a feladatok, nem volt holtidő. Reggel 5.55-kor ébresztőt fújtak, s este 7 óráig minden percünket kitöltötték a különböző foglalkozások, tehát nem kellett sokat gondolkodnunk, hogy mire fordítsuk a szabadidőnket. Már a reggeleink is erősen indultak: 3000 métert futottunk, s általában egy jó irammenőt állítottak a csapat élére, aki igen komoly tempót diktált – eleveníti fel az első évek emlékeit Horváth Csaba.

– A bevonulást követően Ferivel egy körletbe kerültünk, néhány hónap után pedig Várpalotán már túl is estünk az első tüzérségi éleslövészetünkön. A feladatokat 76 milliméter űrméretű ágyúkkal, illetve 122 milliméteres tarackokkal teljesítettük. Ezekhez ugyanis hegyekben álltak a lőszerek, amelyek közeledtek szavatossági idejük végéhez, tehát el kellett azokat használni – kapcsolódott be a beszélgetésbe Kovács Vilmos. A foglalkozás intenzitásáról pedig mindent elmond, hogy Papp Ferenc visszaemlékezése szerint a saját lőfeladataik végeztével egész egyszerűen elaludtak a fáradtságtól. Az sem zavarta őket, hogy közben ágyúznak körülöttük.

Szentendrén tehát szerfölött feszített tempóban zajlott a kiképzés, a kimaradásokat pedig elég szűkmarkúan osztották, hétfőnként például sohasem lehetett részük benne. Kovács Vilmos és Papp Ferenc azonban erre a problémára is talált megoldást: beléptek a főiskolai énekkarba, amely mindig a hét első napján próbált – a laktanya falain kívül. Horváth Csaba is hasonló utat választott: ő a főként nők alkotta városi énekkar tagja lett.

További részletek a Magyar Honvéd magazin december 13-án megjelent számában!