Késői meghívó – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
Szöveg: honvedelem.hu | 2020. június 9. 10:07Az ország területének kétharmada, illetve nagyságrendileg tizenegymillió lakos, beleértve mintegy hárommillió magyar anyanyelvű embert. Ez a veszteség érte hazánkat a trianoni békeszerződés aláírásával. De milyen út vezetett a nemzet történetének egyik legnagyobb tragédiájához?
Az Osztrák–Magyar Monarchia, illetve ezen belül a történelmi Magyarország felbomlását több tényező együttesen idézte elő. Első helyen a nyelvi-etnikai csoportok nagy számát és a nemzetiségi elitek elégedetlenkedését kell kiemelnünk. Szorosan ezt követi a birodalommal szomszédos Olaszország, Szerbia és Románia irredenta politikája, hiszen az említett államok a Monarchia azon területeinek megszerzésére törekedtek, amelyeken saját nemzetük fiai – vagy azok is – éltek. Döntő súllyal estek latba a győztes nagyhatalmak érdekei, illetve stratégiai megfontolásai is, s végül nem hagyhatjuk említés nélkül az első világháborút követő hónapok kaotikus magyarországi viszonyait sem.
Lőttek a föderalizálásnak
Az 1867-es kiegyezés értelmében a Monarchia két államból állt: az Osztrák Császárságból és a Magyar Királyságból. A dualista rendszer legfőbb kárvallottjainak a csehek érezték magukat, akik föderalizálni szerették volna a birodalmat. A két „erős" nemzet meghatározó köreit azonban riasztotta ez a perspektíva, így a „cseh kiegyezés" – bár szó volt róla – nem valósult meg. Nem meglepő tehát, hogy a dualista rendszer legelszántabb ellenfeleivé éppen a csehek váltak.
A föderatív törekvések a századfordulótól tovább erősödtek a Monarchia összes népe körében, s immár a birodalmi vezetés számára is kezdett nyilvánvalóvá válni: a dualista konstrukció hosszabb távon nem alkalmas egy sokvallású és soknemzetiségű állam hatékony működtetésére. A legfelsőbb vezetésből mindenekelőtt a trónörökös, Ferenc Ferdinánd tervezte a közép-európai hatalom mélyreható strukturális reformját. A Belvedere-kör nevet viselő műhelyének tagjai a Monarchia nemzeti elvű föderalizálását tűzték zászlajukra. A magyar elit mindazonáltal – legalábbis a Magyar Királyság vonatkozásában – ragaszkodott az egységes államhoz. Ebből következően a nemzetiségek által már 1848/49-ben is követelt területi autonómia biztosítását a magyar kormány mereven elutasította, s előbb a törvényhozás, illetve a kormányzat, majd a közigazgatás csaknem kizárólagos nyelvévé a magyart tette.
További részletek a Magyar Honvéd magazin június 12-én megjelenő számában!
