Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Két nap a Nagy Háborúról

Szöveg: Dr. Kriston Vízi József |  2014. november 2. 11:24

Megtizedelt Évek címmel rendezett kétnapos konferenciát a kecskeméti Cifrapalotában a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára és a Kecskeméti Katona József Múzeum szervezte. Az első világháború centenáriumi évében a helyi hátország, illetve a hadviselt Monarchia írott, szellemi és tárgyi hagyatékvilágának legújabb kutatási eredményeit ismertették a közelmúltban Kecskeméten.

1595981749

Az immár tizenötödik Levéltári Napon Hátországban. Kecskemét az I. világháború éveiben átfogó cím alatt hét előadás értekezett a sorozástól a hadi tudósításokon vagy a helyi rendelkezés- és gazdaság-történeteken át a hadifoglyok s a megrokkantak ellátásáig, vagy a Kecskemét múltjából kevésbé ismert román megszállásig.

A közel százfőnyi közönség már az első napon is zsúfolásig megtöltötte a Cifrapalota „pávás" dísztermét. A második nap négy egységre tagolt fejezetekben mutatta be a Nagy Háború kortárs kutatóinak új és sok oldalról közelítő összegzéseit és friss eredményeiket. A klasszikus hadtörténelem aspektusait újszerűen vizsgáló központi intézmények tudományos munkatársai mellett teret kaptak: a jog-, erkölcs- és közösségi normarendszer gyökeres átalakulásának számos kérdése, a művészi kifejezés és hosszútávra kiható ábrázolási,képi motívumok keletkezés-történetei.

1595981749

A jelenlévők – köztük csaknem félszáz, Kiskunfélegyházáról érkezett történelem fakultációs gimnazistával – ismerkedő séta során, valamint a koncepció hátterének, elveinek s a megnyitást követő működtetés tapasztalatainak bemutatása révén, a Hazatérnek… 1914–2014 című nagykiállítás kurátorai segítésével nyertek teljes beavatást. A téma eddig legátfogóbb hazai, fővároson kívüli kiállításának megvalósításában nagy érdemeket szerzett Meritum Egyesület mellett a Had- és Kultúrtörténeti Egyesület, valamint a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány prominensei mutatták be küldetésük eddig végzett főbb tevékenységeit s szóltak az elkövetkező évek, évtized tervezett feladatairól. A nemrég szintén Kecskemétre érkezett további társ-kiállítások (Négy év vérben és vasban; 70 könnycsepp) mellett bemutatták a SYMBEL 2014–2018 nemzetközi művészközösség háború ihlette izgalmas látvány-projektet is.

A levéltáros, hadtörténeti és múzeumszakmai, valamint a fenntartói figyelmet reprezentáló személyiségek részvételétől is kísért konferenciák előadásainak bővített anyagai a tervek szerint kötet formájában is rendelkezésre állnak majd: a kecskeméti – később Szegeden, majd Pécsett is látható – nagykiállításról a közeli jövőben képes album jelenik meg.

A Nemzeti Kulturális Alap és a kecskeméti önkormányzat anyagi támogatásával, valamint jelentős intézményi önerőkből megrendezett konferencia második szakmai napját dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka nyitotta meg. Dr. Ravasz István alezredes, hadtörténész A Nagy Háború kitörésének körülményei, illetve elkerülhető volt-e a XX. századi világháború?, dr. Sallay Gergely, a HM HIM osztályvezetője pedig Első világháborús osztrák-magyar katonai kitüntetések és jelvények kecskeméti szemszögből címmel tartott előadást.

1595981749

Fotó: a szerző felvételei